A szoros mérkőzés reményében

Fazekas Balázs bízik benne, hogy vasárnapra át tudja menteni az előző heti formáját.

A koronavírus alaposan átírta az Extraliga előre eltervezett menetrendjét. Ezt támasztja alá a kazincbarcikaiak programja, hiszen legutóbb október 11-én játszottak bajnokit. A Vegyész a kéthónapos böjtöt vasárnap a DEAC elleni mérkőzéssel szakíthatja meg.

“Talán valamennyit profitálhatunk abból, hogy a kazincbarcikaiak nincsenek igazán játékban, bár ettől függetlenül is ők az összecsapás egyértelmű esélyesei” – nyitotta a beszélgetést Fazekas Balázs. “Bízom benne, hogy szoros csatára tudjuk késztetni a borsodiakat, ha ez összejön, a szettgyőzelemre is esély nyílhat. Hubicska Patrik az előző héten nem léphetett pályára, de most úgy fest, hogy rá is számíthatunk, ami mindenképpen örömteli” – hangsúlyozta 25 esztendős játékosunk.

A VRCK története bővelkedik a sikerekben, amit az öt bajnoki cím és a három Magyar Kupa-elsőség bizonyít. Következő ellenfelünk keretében ismerős nevet is találhatunk, mivel Budai Balázs korábban a Debreceni Egyetem együttesét erősítette. A barcikai vezetőség egyébként néhány hete Ivan Mihalj személyében horvát válogatott centerrel erősített. A 210 centiméteres röplabdázót ingyen kaparintották meg a borsodiak, akik a pontvadászatban két fiaskó mellett eddig egyszer diadalmaskodtak.

A debreceniek az előző játéknapon a Pénzügyőrtől szettet loptak (1:3), így komoly részsikernek örülhettek. Az ütközeten Fazekas Balázs remek napot fogott, végül tizenhat ponttal zárt.

“Pedig az elején elég sokat hibáztam, de aztán bejöttek a megoldásaim, és ettől higgadtabbá váltam. Nem mondanám, hogy a múlt héten nyújtottam a legjobb teljesítményt a mostani idényben, bár hasonló produkciónak a Barcika csarnokában is örülnék. Egyébként nehezen lendültünk játékba a Pénzügyőr ellen, de szerencsére az első játszmát behúztuk. A második játékrészben is tapadtunk a fővárosiakra, aztán egyre jobban elfáradtunk fejben” – mondta Fazekas, aki a zárt kapus ütközetekről is elmondta a véleményét. “Mindig próbálom kizárni a külső tényezőket, így annyira nem érintett rosszul a döntés, de az is igaz, hogy nézők előtt mindig jobb röplabdázni” – zárta mondandóját játékosunk.

Extraliga 14. forduló
Vegyész RC Kazincbarcika-DEAC
2020. 12. 13. (vasárnap) 17:30, Don Bosco Sportközpont – zárt kapuk mögött

Fotók: Derencsényi István