Acélosabb kerettel utazhatunk Kecskemétre

Fodor Antal vezetőedző azt ígéri, hogy a Debreceni Egyetem alakulata nem fogja olcsón adni a bőrét a hétvégi bajnokin.

A DEAC férfi röplabdázói fordulatos összecsapással kezdték az új szezont az Extraligában. Az első két szett úgy alakult a MÁV Előre ellen, ahogy a DESOK-ba kilátogató cívisvárosi szurkolók remélték, ám a harmadik játszmától a vendégek akarata érvényesült, ennek köszönhetően Dávid Zoltán legénysége 3:2-re nyert.

A gyengébb rajtot követően szombaton Kecskeméten javíthatunk. Az első fordulóhoz képest acélosabb kerettel léphetünk pályára a Messzi István Sportcsarnokban, mivel két kubai légiósunk, Marlon és Gustavo megkapta a játékengedélyét. A “hírös városiak” pont nélkül maradtak a nyitányon, mivel a Pénzügyőr 3:1-re múlta felül őket. Nagy József tanítványait nem érhette komolyabb kritika a vereség ellenére, ugyanis eléggé megizzasztották a címvédőt, amely a második felvonást 33:31-re, a negyediket pedig 31:29-re húzta be.

Akadtak változások a kecskemétieknél a nyáron, ettől függetlenül nem lehet leírni őket, mivel többek között megszerezték a magyar válogatott feladót, Keen Cameront. Ellenfelünk a hétvégi összecsapás esélyese, de meg akarjuk nehezíteni a dolgát. A fehérváriak ellen eléggé megéreztük a kubaiak hiányát, mellettük Remete László és Kiss Imre sem volt teljesen egészséges, ez pedig döntőnek bizonyult. A vereség ellenére nem röplabdáztunk rosszul, az első két szettben kifejezetten okosan játszottunk. Az egész találkozón rengeteg teher nehezedett Bagics Balázs és Willian vállára, ez pedig mindkettejük erejét felemésztette a végére – világított rá Fodor Antal vezetőedző.

Extraliga 2. forduló
Kecskeméti RC-DEAC
2022. 10. 08. (szombat) 18:00, Messzi István Sportcsarnok