Az éllovas érkezik a DESOK-ba

Szabó Csenge szerint fegyelmezett röplabdával nehéz pillanatokat okozhatnak a fővárosiaknak.

A DEAC női röplabdázóira kisebb szünetet követően a listavezető BVSC elleni mérkőzés vár a felsőházban vasárnap 15 órától. A fővárosiak jelenleg hibátlan mérleggel rendelkeznek, a Miskolcot, a TFSE-t és a Szolnokot 3:0-ra, a Szegedet pedig 3:1-re győzték le. Kuszkó Zsolt tanítványai háromszor nyertek, de a szegedieket nem tudták két vállra fektetni.

Ugyan a Szeged otthonában vereséget szenvedtünk, de azon a meccsen olyan lendület és kitartás jellemzett minket, amire a hétvégén is építhetünk. Erős csapatnak tartom a BVSC-t, esélyes a feljutásra, ennek ellenére bízom benne, hogy meg tudjuk szorongatni, ehhez koncentrált játék kell. Hiányzóink továbbra is vannak, de nem szabad ezzel foglalkoznunk. Az alapszakasz után a rájátszásban már jóval keményebb meccseink vannak, amelyeken még lényegesebb az egymás közötti kommunikáció a pályán, emellett a csapatmunka szintén nagyon jelentős tényező. Azt érzem, hogy a csapattársaimban és bennem is nagyobb motiváció és győzni akarás dolgozik a felsőházban – nyilatkozta Szabó Csenge.

Felsőház Kelet 5. forduló
DEAC-BVSC-Zugló
2022. 03. 20. (vasárnap) 15:00, DESOK