Az Extraligában indulhatunk

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázóinak a szeme előtt már a következő szezon lebeg. Együttesünk hazánk legütőképesebb csapatainak a dolgát próbálja megnehezíteni. Fodor Antal vezetőedző annak is örülhet, hogy a gárda kulcsemberei a jelek szerint maradnak a DEAC-ban.

A koronavírus miatt idejekorán fejeződött be a 2019/2020-as idény. Fodor Antal legénysége kitett magáért, hiszen az alapszakaszban elért harmadik helyezésének köszönhetően bejutott az Extraligába. A felsőházban sem jöttek zavarba Tóth Andrásék, ezt bizonyítja a Kecskemét és a MAFC ellen aratott fényes diadal. A Magyar Röplabda Szövetség néhány nappal ezelőtt meghozott döntésének köszönhetően az alakulatunk az ősszel újra az Extraligában vitézkedhet. A DEAC mellett a Pénzügyőr, a Kaposvár, a Kazincbarcika, a MAFC, a Kecskemét és Dunaferr áll rajthoz.

“Ki lehet jelenteni, hogy egyik meccsen sem lesz könnyű dolgunk, hiszen az ellenfeleink több légióst alkalmaznak, emellett magyar válogatott játékosaik is vannak. Ettől függetlenül nem adjuk majd olcsón a bőrünket, szeretnénk meglepetéseket okozni. Hogy mi a célunk? Meg akarjuk őrizni a tagságunkat az Extraligában. Az ötödik pozíció megismétlése egyébként jelentős eredménynek számítana” – nyilatkozta Fodor Antal.

Vezetőedzőnk korábban már beszélt arról, hogy szeretné egyben tartani a keretet. Úgy fest, terve sikerült, hiszen a húzóembereink a maradás mellett tették le a voksukat.

“Nagyon örülök, egyben komoly bravúrnak tartom, hogy gyakorlatilag ugyanazzal a csapattal vághatunk neki az új bajnokságnak. Több apró tényező vezetett ehhez, például a fiúk remekül érzik magukat a klubban, és az sem elhanyagolható, hogy semmilyen viszály nem nehezíti az életünket” – mutatott rá Fodor Antal.

A jelek szerint szerencsére a pandémia lecsengőben van Magyarországon, így különböző enyhítések léptek életbe. Röplabdázóink is éltek a lehetőséggel, és májusban ismét edzésbe álltak.

“Minden nap tréningezünk. Hasznosak ezek a foglalkozások, hiszen a srácok fizikai állapotát szinten tudjuk tartani. A tervek szerint ezt a hónapot végigdolgozzuk, júliusban pihenhetnek a játékosok, augusztus elején pedig megkezdjük az alapozást” – zárta mondandóját Fodor Antal.