Az újoncot fogadjuk az első fordulóban

Fodor Antal abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata győzelemmel kezdi a bajnokságot.

A férfi röplabda Extraliga következő idénye a tervek szerint október első hétvégéjén fog megkezdődni, a szövetség pedig elkészítette a sorsolást. A DEAC az első játéknapon az újonc MÁV Előre SC együttesét látja vendégül, aztán a Kecskemét otthonában vizitál. Fodor Antal legénysége a harmadik fordulóban a MAFC gárdájával csap össze hazai környezetben, majd egy héttel később a címvédő Pénzügyőrhöz utazik.

Saját csarnokunkban indítjuk a pontvadászatot, ami a felkészülési terv alapján előnyös lehet, hiszen addigra remélhetőleg jó formába lendülünk, így reális esélyünk lehet a győzelemre. A folytatásban fokozatosan erősödő vetélytársak jönnek, ám formajavulás esetén ezeken a mérkőzéseken szintén szép eredményeket érhetünk el – hangsúlyozta a vezetőedzőnk.

A DEAC programja az első öt fordulóban:

DEAC-MÁV Előre SC (október 1.)
Kecskemét-DEAC (október 8.)
DEAC-MAFC (október 15.)
Pénzügyőr-DEAC (október 22.)
DEAC-Green Plan VRCK (október 29.)

A pontos kezdési időpontokról még zajlanak az egyeztetések.

Az Extraliga mezőnye a 2022/23-as szezonban: DEAC, Fino Kaposvár, Green Plan VRCK, Kecskeméti RC, Kistext, MAFC-BME, MÁV Előre SC, Pénzügyőr SE.