Bagics Balázs: A fordítás nagy löketet adott

A csapatkapitány szerint a Debreceni Egyetem alakulatánál a túlzott akarás görcsösségbe csapott át az első találkozón.

Nincs megállás, hiszen vasárnap 19 órától a DESOK-ban folytatódik a bronzcsata az Extraligában. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot kedden a MAFC 3:2-es sikerrel indította, aztán pénteken a DEAC 3:0-ra győzött a fővárosban, így jelenleg 1-1-re állnak a felek. A tegnapi összecsapáson az első szett hatalmas küzdelmet tartogatott, végül ezt a szakaszt együttesünk 30:28-ra nyerte. Ezt követően már könnyebb dolga volt Fodor Antal legénységének, amely a második játékrészt 25:14-re, a harmadikat pedig 25:17-re húzta be.

A második mérkőzésen ki tudtuk javítani azokat a hibákat, amiket az elsőn elkövettünk – kezdte a beszélgetést Bagics Balázs. – Remekül működtek a nyitásfogadásaink, emellett jól építettük fel a támadásainkat. Az sem mellékes, hogy ezúttal sokkal stabilabban szerváltunk. Az első szett végén négy ponttal vezetett a MAFC, ennek ellenére összejött a fordítás, ez pedig nagy löketet adott nekünk. Ezúttal nem estünk pánikba attól, hogy hátrányban voltunk. Az első meccsen túlzott akarást éreztem a csapaton, ami miatt görcsössé vált a játékunk, egy-egy megingáson nem igazán tudtunk túllépni – mutatott rá rutinos kulcsemberünk.

Bagics Balázs abban bízik, hogy holnap is olyan mentalitással röplabdáznak, amely jellemezte őket a MAFC csarnokában.

A pénteki és a vasárnapi összecsapás között kevés idő telik el, emiatt a regenerációra és a pihenésre kell fókuszálnunk. Ellenfelünk taktikája a két légiósra, Reyesre és Altunagára épül. Nálunk is van két pontgyáros Willian és Pavliuk személyében, de azért mi próbáljuk kicsit jobban variálni az akcióinkat. Egyértelműen győzni szeretnénk hazai környezetben. Reményeink szerint ismét sok szurkoló látogat ki a DESOK-ba, mivel a támogatásukból mindig sok erőt tudunk meríteni – zárta mondandóját a csapatkapitányunk.

Extraliga, a 3. helyért 3. mérkőzés
DEAC-MAFC-BME
2024. 04. 21. (vasárnap) 19.00, DESOK
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Fotó: Derencsényi István