Bán Viktor: Az első meccs döntően befolyásolhatja a folytatást

A liberó szerint a Debreceni Egyetem alakulatának a tagjai nem foglalkoznak azzal, hogy a szakértők nem őket tartják a favoritnak.

Húsvét második napján nem a locsolkodás kerül a fókuszba a DEAC férfi röplabdázóinál, mivel megkezdik a MÁV Előre Foxconn elleni elődöntőt az Extraligában. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első felvonása hétfőn 17 órakor kezdődik a Videoton Oktatási Központban, a találkozót a Hunvolley.TV élőben fogja közvetíteni. A Fejér vármegyeiek a Kecskemétet, míg Fodor Antal tanítványai a Pénzügyőrt fektették két vállra a negyeddöntőben.

Nagyon fontos lesz az első meccs, hiszen ez döntően befolyásolhatja a folytatást – kezdte a beszélgetést Bán Viktor. – Talán a többség az ellenfelünket tartja az esélyesebbnek, de ezzel nem foglalkozunk. Nem kérdés, hogy egy erős együttessel találkozunk, ennek ellenére szeretnénk bejutni a döntőbe. Fontos lesz, hogy a blokkjaink megfelelően működjenek, ha ez összejön, akkor lehet esélyünk a győzelemre. Az alapszakaszban itthon és idegenben is 3:0-s vereséggel zártuk a fehérváriak elleni mérkőzést, de azt hozzá kell tenni, hogy egyik meccsen sem volt teljes a keretünk. Szerencsére ezúttal mindenkire számíthat a vezetőedző – mondta a magyar válogatott liberó.

Néhány napja beszámoltunk arról, hogy Mikuláss Koch Marcell személyében új játékossal bővült a keretünk. Bán Viktor szerint a feladó hamar felvette a fonalat a DEAC-ban.

Marcit már a válogatottban megismertem, így pár hasznos tanáccsal próbáltam segíteni neki a beilleszkedésben. Úgy érzem, hogy ez a folyamat gördülékenyen lezajlott. Hétfő óta tréningezik velünk, és tapasztalataim szerint a pályán is remek az összhang, ugyanis egyre jobban érzi azt, hogy kinek milyen labdát kell adnia – fogalmazott Bán Viktor.

Együttesünk már azzal történelmet írt, hogy bejutott a legjobb négy közé az élvonalban, de a jelek szerint nem akarnak ezzel megelégedni röplabdázóink.

A Pénzügyőr ellen nekünk állt a zászló, szerencsére az esélyesség terhével megbirkóztunk. Ugyan 3-0-ra megnyertük a negyeddöntőt, de nem volt annyira sima ez a párharc. Örömteli, hogy mindenki kivette a részét ebből a sikerből. Miután eldőlt, hogy ott leszünk az elődöntőben, egy kis ünneplés belefért, ám nagy bulit nem csaptunk, mivel még nem ért véget az idény. Nem titok, hogy szeretnénk még szebb eredményt elérni – zárta mondandóját Bán Viktor.

Extraliga-elődöntő 1. mérkőzés
MÁV Előre Foxconn-DEAC
2024. 04. 01. (hétfő) 17.00, Videoton Oktatási Központ

Képek: Derencsényi István