Brazil játékossal erősítettünk

A 25 esztendős Willian César Coelho Rabel négyes ütőként segítheti a Debreceni Egyetem gárdáját.

Történelmi igazolást hajtott végre a DEAC férfi röplabdacsapata: korábban még nem volt brazil játékosunk, ám ez most megszakad, hiszen Willian César Coelho Rabel elfogadta az ajánlatunkat. A 25 éves légiós kedden érkezett meg a cívisvárosba, azóta már tréningezhetett új csapattársaival. A 189 centiméteres új szerzeményünk több poszton is bevethető, de legotthonosabban négyes ütőként mozog a pályán.

Fodor Antal vezetőedző és Willian César Coelho Rabel

Willian César Coelho Rabel Brazília legsikeresebb alakulatában, a Tennis Club Minasban pallérozódott. Tehetségének köszönhetően bekerült a brazil utánpótlás-válogatottba. Sokáig csak hazájában röplabdázott, majd 2020-ban belekóstolhatott a légióskodásba, hiszen ekkor az Al Shamalhoz szerződött, ez a katari együttes volt a legutóbbi állomáshelye.

Hubicska Patrik és Csizmadia János személyében két kulcsembert is elveszítettünk a szezon előtt. A pótlásukat csak részben tudtuk megoldani a nyáron, ezért is fontos, hogy szerződtettük Willian Césart. Brazil játékosunkról eleinte csak videókat láttunk, ezek pedig meggyőztek minket. Már részt vett néhány edzésen, és addig azt kaptuk tőle, amit vártunk. Remek fizikai adottságokkal rendelkező röplabdázóra tettünk szert, akinek az emberi oldalát sem lehet kritizálni, így a beilleszkedése könnyen fog menni – fogalmazott Fodor Antal vezetőedző.

Willian César Coelho Rabellel a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk.

Fotók: Derencsényi István