Férfi röplabdacsapatunk hazai környezetben folytatja a szereplését az Extraligában, a MAFC érkezik hozzánk, a találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik. Érdekesség, hogy a fővárosi csapatot erősíti korábbi játékosunk, Bakóczy András. Mészáros Zoltán úgy kalkulál, hogy nüanszokon múlhat a győzelem sorsa a hétvégi ütközeten.
Fodor Antal együttese eddig három meccset pipált ki a bajnokság második szakaszában. A Pénzügyőr és a Kazincbarcika otthonában nem termett babér nekünk, de a Kecskemét legyőzését nyugodtan “kitehetjük a kirakatba”. A MAFC is egy győzelemmel és két vereséggel rendelkezik, a fővárosiak a Kaposvár ellen borították a papírformát. A fővárosiak az alapszakasz A-csoportjában a második helyet kaparintották meg a Kazincbarcika mögött, ezzel kvalifikálták magukat az Extraliga mezőnyébe.
“Úgy gondolom, nagyon szoros meccset láthatnak majd a drukkerek. A MAFC abból a szempontból hasonlít a DEAC-ra, hogy a játékosainak egy része a röplabda mellett dolgozik vagy tanul. Ami különbséget jelent, hogy ellenfelünk keretében légiósok is szerepelnek. Gebhardt Norbert és Csoma Krisztián kulcsembernek számít a fővárosi alakulatban, a kikapcsolásuk fontos lesz az összecsapáson. Jól ismerjük Bakóczy Andrást is, hiszen korábban ő nálunk játszott. Azt sem szabad elfelejteni, hogy riválisunkat két kiváló szakember vezeti” – mondta Mészáros Zoltán.
A DEAC már azzal nagy eredményt ért el, hogy bejutott az Extraliga mezőnyébe. Ám Bagics Balázsék már a Kecskemét két vállra fektetésével bizonyították, hogy nem elégszenek meg ennyivel.
“Az Extraligában már egy szett behúzása is szép sikernek számít, hiszen a MAFC-ot és bennünket leszámítva profi csapatok alkotják a mezőnyt. Ellenfeleink napi két edzéssel készülnek a mérkőzésekre, a költségvetésük pedig jóval nagyobb. Ettől függetlenül a kecskemétiekkel vívott meccsen már bizonyítottuk, hogy nem érdemtelenül jutottunk ide” – fogalmazott a 32 esztendős liberónk.
NB I Extraliga
DEAC-MAFC-BME
2020. 02. 02. (vasárnap) 18:00, DESOK