Elfogadnánk a szeptemberi végeredményt

Borók Orsi szerint a Debreceni Egyetem alakulata az őszi találkozón egységesen röplabdázott, és ez döntőnek bizonyult.

A DEAC női röplabdázói két vereség után az előző héten a második helyen álló Palotát fektették két vállra nagy küzdelemben (3:2), ennek köszönhetően jó hangulatban fogadhatják az EVSI együttesét vasárnap este. A Heves megyeiek jelenleg a nyolcadik helyen állnak a tabellán, a legutóbbi két meccsüket egyaránt 3:0-ra bukták el. Kuszkó Zsolt tanítványai szeptember 25-én az “odavágón” 3:0-ra diadalmaskodtak Egerben, ez szintén optimizmusra adhat okot.

Az volt a szezon első meccse, akkor még az alapozás végén jártunk, de a csapatösszhangra már akkor sem lehetett panasz, szerintem ez volt a sikerünk egyik kulcsa, emellett ellenfelünk játékába több hiba csúszott. Azóta eltelt több mint két hónap, remélhetőleg az edzéseken elvégzett munka ezúttal is meghozza a gyümölcsét, bízom abban, hogy újra 3:0-ra nyerünk. A múlt héten kicsit bosszankodtam, hogy sem a harmadik, sem a negyedik szettben nem tudtuk lezárni a Palota elleni összecsapást, így be kellett érnünk a két ponttal. Nem szabad egy pillanatra sem kiengedni, ugyanis eléggé szélsőséges ez a bajnokság, így küzdenünk kell, hogy elérjük a célunkat – nyilatkozta Borók Orsi.

NB II Keleti csoport
DEAC-EVSI
2022. 12. 04. (vasárnap) 17:00, DESOK

Tabella:

Fotó: Derencsényi István