Elkezdődik a negyeddöntő

Fodor Antal elmondta, a Debreceni Egyetem alakulata igyekszik meglepetést okozni.

A DEAC férfi röplabdázói a Kaposvárral találkoznak az Extraliga negyeddöntőjében. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc csütörtök este kezdődik a Somogy megyeiek csarnokában. Fodor Antal legénysége az alapszakaszban hazai környezetben és idegenben sem bírt a kaposváriakkal, mindkét találkozón 3:0 lett a végeredmény.

A papírforma most sem mellettünk szól, ennek ellenére meg akarjuk nehezíteni az ellenfelünk dolgát. Abban bízom, hogy a legjobb teljesítményünkkel tudunk előrukkolni, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

 

Három győzelem kell az elődöntőhöz, jó lenne, ha legalább egyszer nyernénk. Amennyiben háromszor diadalmaskodnánk, az a bravúrok bravúrja lenne.

 

Szerencsére a sérültjeink közül Tóth András felépült, valamint F. Nagy Bence szereplésére szintén van esély. A keretünk mégsem teljes, hiszen Ádám András és Veres Bence továbbra is maródi – fogalmazott Fodor Antal.

A kaposváriak a hétvégén már ünnepelhettek, hiszen a Magyar Kupa bronzmeccsén 3:1-re legyőzték a Kecskemétet.

Figyeltük ezt az összecsapást. Milovanovics visszatért a sérüléséből, és jó megoldásaival főszereplővé vált. Emellett az is kiderült, hogy center poszton nagyon erős a riválisunk. Korábbi játékosunk, Hubicska Patrik remek nyitásokkal okozott gondot a kecskemétieknek, emellett változatosan ütött. Látszik, hogy stabil tagja lett a Kaposvárnak, rá is figyelnünk kell – zárta mondandóját a trénerünk.

Extraliga negyeddöntő 1. mérkőzés
FINO Kaposvár-DEAC
2022. 03. 17. (csütörtök) 18:00