Elmarad a férfi röpiseink mérkőzése

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a MAFC otthonában léptek volna pályára vasárnap este. A feltételes mód indokolt, hiszen a Magyar Röplabda Szövetség pénteken adott ki egy közleményt, amelyben az áll, hogy április 3-ig nem rendeznek mérkőzéseket hazánkban.

Magyarországon szerdán lépett életbe a veszélyhelyzet a világjárványnak nyilvánított koronavírus. Az intézkedésnek köszönhetően gyakorlatilag minden hazai sporteseményt zárt kapuk mögött kell megrendezni. Eredetileg ez a forgatókönyv lett volna érvényes a MAFC-DEAC összecsapásra is, de a Magyar Röplabda Szövetség pénteken egy friss közleményt adott ki. A kommünikében az áll, hogy Magyarországon április elejéig leáll a röplabdaélet.

Íme a szövetség közleménye, amelyet változtatás nélkül közlünk:

ÁPRILIS 3-IG MINDEN RÖPLABDÁVAL KAPCSOLATOS MÉRKŐZÉS ÉS ESEMÉNY FELFÜGGESZTVE!

A Magyar Röplabda Szövetség a kialakult helyzetben nem vállalja a kockázatot és igyekszik megelőzni mindenféle lehetséges fertőzés veszélyét, ezért a következő döntést hozta, amely már a mai mérkőzésekre is érvényes:

Hivatalos tájékoztatás 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁS

A Magyar Röplabda Szövetség 2020. március 11-től – a COVID-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében, a Magyar Kormány 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendelete alapján – felnőtt és utánpótlás bajnokságaiban, illetve az általa szervezett egyéb sportrendezvényein további intézkedésig – tekintettel a kialakult helyzetre, sportszervezeti, szülői és hivatalos szervek által közölt jelzésekre – a következőket rendeli el:

1. Minden felnőtt és utánpótlás bajnoki vagy egyéb MRSZ által szervezett mérkőzés, torna további fordulóit 2020. április 03-ig felfüggesztjük. Az év hátralévő eseményeiről a mai napon nem lehet felelős döntést hozni. Ezen rendezvények megtartásáról vagy törléséről a további kormányzati döntések alapján tudunk határozni.

Egyéb kérdések a korábbi tájékoztatásoknak megfelelően érvényben maradnak!

Fentiek a kihirdetés időpontjától, visszavonásig érvényesek!”

Fodor Antal együttese egyébként jelenleg az ötödik helyen áll az Extraliga táblázatán. Csapatunkra a budapesti túra mellett egy Kaposvár elleni mérkőzés várna, a Somogy megyeiek eredetileg március 22-én érkeztek volna a cívisvárosba.

'.$category->name.''; }?>