Kiss Imre szerint a Debreceni Egyetem alakulata sokat profitálhat abból, hogy nála van a pályaelőny.
A DEAC röplabdacsapata a Pénzügyőr elleni negyeddöntőt elbukta, így legjobb esetben az ötödik helyen végezhet a TippmixPro Férfi NB I Extraligában, ehhez két akadályt kellene sikerrel venni. Először a TFSE vár Fodor Antal legénységére, az egyik fél második sikeréig tartó párharc szombaton 20 órakor kezdődik a DESOK-ban. A másik ágon a MAFC a Miskolccal csap össze.
Az alapszakaszban a TFSE-t kétszer is megvertük (a fővárosban 3:1-re, míg itthon 3:0-ra diadalmaskodtunk), ebből kifolyólag kellő önbizalommal várhatjuk a holnapi találkozót.
– Ha jól emlékszem, mindkét alkalommal meg kellett küzdenünk a győzelemért. Ezúttal is számíthatunk arra, hogy a TFSE meg akarja nehezíteni a dolgunkat – hangsúlyozta Kiss Imre. – Ellenfelünket egy összeszokott csapatnak tartom, a játékosai évek óta együtt szerepelnek. Majoros Balázs a fővárosiak egyik pontgyárosa, őt muszáj kikapcsolnunk. Jó hangulatban várjuk a mérkőzést, bár kisebb sérülések nehezítették a felkészülésünket. Volt egy szabad hétvégénk is, így kicsit feltöltődhettünk, ami ránk is fért már. Nálunk van a pályaelőny, ami sokat érhet. Ebben az idényben hazai környezetben mindig jobb teljesítménnyel rukkoltunk elő, míg idegenben olykor akadozott a gépezetünk. Szeretnénk megszerezni az ötödik helyet, ha ez összejönne, akkor úgy gondolom, sikeresnek nevezhetnénk ezt a szezont – világított rá a centerünk.
A PSE-vel vívott negyeddöntőben nem tudtuk borítani a papírformát, ennek ellenére hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk.
– Sajnos az első meccsen hiányzott az élesség a játékunkból, továbbá az alacsony belmagasságú csarnokkal is meggyűlt a bajunk. A második mérkőzésen javult a teljesítményünk, ám a győzelem sajnos így sem jött össze. Természetesen csalódottak voltunk a párharc után, de már túltettük magunkat a történteken – zárta mondandóját Kiss Imre.
TippmixPro Férfi NB I Extraliga az 5-8. helyért, 1. mérkőzés
DEAC-TFSE
2026. 04. 11. (szombat) 20.00, DESOK
