Győzelemmel zártuk az esztendőt

A Debreceni Egyetem alakulata egyetlen szettet sem ajándékozott ellenfelének.

A DEAC férfi röplabdacsapata vasárnap délután a Dággal csapott össze Esztergomban. Fodor Antal legénysége esélyesként várhatta az év utolsó bajnokiját, és szerencsére nem is borult a papírforma.

Álomrajtot vettünk az első szettben, többek között Willian három ászának is köszönhetően 7:1-re vezettünk. Ekkor azt hihettük, hogy simán megnyerjük ezt az etapot, ám ellenfelünk másképp gondolkodott. Folyamatosan csökkent az előnyünk, majd Kun Benedek László sánca után 20:19 szerepelt a kijelzőn. Szerencsére a szoros végjátékból mi jöttünk ki jobban (25:27).

A második játszma eleje megint úgy alakult, ahogy reméltük (3:10). Ezúttal sem adták fel a harcot a dágiak, ennek ellenére a fordítás most nem jött össze nekik. Ebben a játékrészben az első szettlabdát Marlon értékesítette.

A harmadik periódus sokáig kiegyenlített csatát hozott, aztán 10:10 után egy 8:2-es sorozattal nagy lépést tettünk a győzelem felé. A végéig megőriztük a fórunkat, ennek köszönhetően begyűjtöttük a három pontot.

Bagics Balázsék a második helyről várhatják a folytatást. Az Extraligában a következő találkozójuk január 12-én lesz Dunaújvárosban.

Extraliga
Dág KSE-DEAC 0:3 (25:27, 20:25, 18:25)

Fotó: Kovács Péter