Győztes lezárás

A Debreceni Egyetem együttese a Fehérvár ellen begyűjtötte a három pontot.

A DEAC férfi röplabdázói a szezon utolsó mérkőzését Tatán játszották, ahol a MÁV Előre Bericap csapatával találkoztak. Fodor Antal vezetőedző most sem számíthatott Csizmadia Jánosra, de Ádám András visszatért.

A papírforma mellettünk szólt, és szerencsére az esélyesség terhe nem bénított meg minket. 4:0-s sorozattal kezdtük az összecsapást, a kezdeti lendületből pedig a folytatásban is tudtunk “táplálkozni”. Egy 3:0-s szériának köszönhetően az első szett derekán még magabiztosabbá vált a fórunk (8:15). 9:17-nél időt kért a fehérvári edző, de tanácsai nem jöttek be, ugyanis ezt a játszmát egyértelműen mi uraltuk.

A második szettben is folyamatosan szakítottuk le magunkról az ellenfelet (7:12). Fodor Antal vezetőedző próbálta forgatni a csapatot, ám a cserék nem mentek a minőség rovására. Végül ezt a felvonást szintén magabiztosan húztuk be (19:25).

A harmadik etap elején tartotta velünk a lépést a Fejér megyei gárda. 10:17 után kicsit elkényelmesedtünk, és ezt nem hagyta büntetlenül a Fehérvár (14:17). A hátralévő időben nagyobb fordulatot nem jegyezhettünk fel, a második meccslabdát értékesítve lezártuk az ütközetet (21:25).

Ezzel a 3:0-s sikerrel felléptünk a harmadik helyre, ám ha a dunaújvárosiak vasárnap legyőzik a KISTEXT gárdáját, visszacsúszunk a negyedik pozícióba.

Extraliga kvalifikáló kör 10. forduló
MÁV ELŐRE Bericap-DEAC 0:3 (14:25, 19:25, 21:25)

A tabella: