Három pontot szereztünk Miskolcon

A Debreceni Egyetem alakulatát két szettben is megizzasztották a borsodiak, ettől függetlenül nem borult a papírforma.

A DEAC férfi röplabdacsapata esélyesként vághatott neki a Miskolc elleni bajnokinak. Szerencsére Fodor Antal tanítványai hozták a kötelezőt szombaton, bár azért meg kellett dolgozniuk a három pontért.

Az első szettben Bakóczy András, Willian, Bagics Balázs és Remete László is ásszal jelentkezett, ezeknek a megmozdulásoknak is köszönhetően a játékrész derekán 12:14 szerepelt a kijelzőn. Ezt követően ellenfelünk tapadt ránk, aztán Willian újabb kiváló nyitásával háromra duzzadt a fórunk (18:21). Szorosan alakult a hajrá, végül brazil húzóemberünk zárta le ezt a periódust (24:26).

A második játszmát 5:0-s sorozattal indítottuk, ez pedig döntően befolyásolta a folytatást. Bakóczy ismét egy remek szervával rukkolt elő, ezzel pedig már kilenc egységgel vezettünk (13:22). A hátralévő időben ellenfelünk kicsit kozmetikázott az eredményen, ennek ellenére nagyon nem kellett izgulnunk (18:25).

A harmadik felvonásban a borsodiak bebizonyították, hogy nem adták fel a küzdelmet. Nálunk kicsit akadozott a gépezet, emiatt tekintélyesnek tűnő hátrányt kellett eltüntetnünk (17:12). Megkezdtük a felzárkózást, többek között Willian két ászának hála egalizáltunk (20:20). A végjátékban a miskolciaknak két szettlabdájuk is volt, ám ezeket hárítottuk, majd Dudás technikai hibáját követően biztossá vált a győzelmünk.

Extraliga
MEAFC-Peka Bau-DEAC 0:3 (24:16, 18:25, 24:26)

Fotó: Derencsényi István