ISMÉT FELÜLTÜNK A HULLÁMVASÚTRA

A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Miskolc ellen vívták utolsó hazai mérkőzésüket az alapszakaszban. A DESOK-ba kilátogató drukkerek fordulatos összecsapást láthattak, amelynek a végén a vendégek örülhettek, hiszen 3:2-re diadalmaskodtak.

Remekül kezdődött az összecsapás a DEAC szempontjából, 8:3-nál időt is kért a miskolciak mestere. Az ellenfelünk sok hibát vétett, láthattunk rossz nyitásfogadást és hálóba püfölt labdát is, így az első szett derekán tetemes előnyre tettünk szert (15:6). A folytatásban sem lassítottunk, végül Szabó Csenge egy ásszal zárta le az első periódust. A második játszmában 4:0-s szériával nyitottak a vendégek, de sikerült egalizálnunk. Ezt követően már hattal is ment a riválisunk (5:11), de 16:16-nál megint bizakodhattunk. 20:21-es eredménynél egy vitatott bírói ítéletnek köszönhetően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek kerültek közelebb a második játékrész behúzásához, ami össze is jött nekik.

A harmadik felvonás során megint Kuszkó Zsolt játékosai domináltak. Már a rajtnál elléptünk (5:0), és a fórunk fokozatosan nőtt. Litvai okos megoldásával 21:12-re módosult az állás, majd Hajdu Anna okozott kellemetlen pillanatokat a Miskolc röplabdázóinak. Sajnos a negyedik etap újabb csavart hozott, de ettől eltekintettünk volna. 8:10-es eredménynél zsinórban hat egységet termeltek Kerekes Attila tanítványai. Kuszkó Zsolt kétszer is magához hívta a lányokat, ám nem tudtuk megtörni vetélytársunk lendületét.

Az ötödik játszma megint hullámzó játékot. 6:1-el nyitottunk, de 10:10-nél fokozódott a dráma. A végjátékban a miskolciak megoldásai bizonyultak nyerőnek. A DEAC női röplabdacsapata 2020-ban már ötödik alkalommal játszott öt szettbe torkolló összecsapást a bajnokságban. Alakulatunk az alapszakaszt a VRCK otthonában zárja.

“Sajnálom, hogy vereséget szenvedtünk. Ugyan négy játékosomra sem számíthattam, így nem igazán tudtunk cserélni, de ez nem lehet kifogás. Kicsit tanácstalan vagyok, hiszen megint nagyon hullámzó meccset produkáltunk, és nem igazán tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Bízom benne, hogy a jövő héten már nagyobb kerettel utazhatunk Kazincbarcikára” – értékelt Kuszkó Zsolt vezetőedző.

NB II Női Bajnokság Kelet B-csoport
DEAC-Miskolci VSC 2:3 (25:9, 21:25, 25:15, 18:25, 12:15)

'.$category->name.''; }?>