Jön a DEAC-os házi rangadó

A Debreceni Egyetem együttesei ellentétes előjelekkel várhatják a csütörtöki mérkőzést.

Biztos, hogy a DEAC fog nyerni – nem kell nagy bátorság ehhez a jóslathoz, hiszen az NB II következő fordulójában felnőtt csapatunk a Debreceni Egyetem juniorjaival csap össze. Szerdán a kérdőjelek is kiegyenesedtek, vagyis a koronavírus miatt életbe lépett szigorítások ellenére folytatódhat a küzdelem, bár csak zárt kapuk mögött. Kuszkó Zsolt tanítványai hibátlan mutatójuknak köszönhetően a második helyen állnak a táblázaton.

“Ismét győztesen szeretnénk elhagyni a játékteret. Bízom benne, hogy a lányok végig koncentráltan röplabdáznának majd. Az szintén fontos lesz, hogy ne üljünk bele a mérkőzésbe. A juniorok pár meccsébe már belenéztem, és azt tapasztaltam, hogy lelkesen teszik a dolgukat. Biztos vagyok benne, hogy ez a mentalitás fogja őket jellemezni a nagyok ellen is. Nyilván rossz lesz zárt kapuk mögött pályára lépni, hiszen a sport a nézőkért is van” – nyilatkozta Kuszkó Zsolt.

Oláh Tibor lányai az eddigi meccseiket egytől egyig elveszítették a bajnokságban, bár azt hozzá kell tenni, hogy náluk most nem az eredményes szereplés a legfontosabb szempont.

“Ez a szezon elsősorban a tanulásról és a tapasztalatszerzésről szól. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb játékosunk csupán három-négy éve röplabdázik, ebből kifolyólag az ellenfeleink jóval erősebbek nálunk. Az eddigi találkozóinkon mindig láttam biztató momentumokat, de akadtak olyan dolgok, amik bizonyították, hogy sokat kell még fejlődnünk. Lelkesedés és akaraterő szempontjából nem kritizálhatom a csapatot. Hogy mi a célunk csütörtökön? Szoros és jó mérkőzést akarunk játszani. Szerencsére teljes kerettel tudunk kiállni” – mondta Oláh Tibor.

NB II Kelet A-csoport 6. forduló
DEAC-DEAC Junior
2020. 11. 12. (csütörtök) 20:00, Debreceni Egyetem Klinikai Campus Tornacsarnok