Kiss Imre: Remélem, ismét sokan fognak szurkolni nekünk

A röplabdázó szerint a Debreceni Egyetem alakulata túltette magát a múlt heti vereségen.

Két forduló maradt az Extraliga alapszakaszából. A DEAC férfi röplabdázói vasárnap délután a Kazincbarcikát fogadják a DESOK-ban. Fodor Antal tanítványai jelenleg a hetedik helyen állnak a tabellán, míg a Vegyész a negyedik pozícióban tanyázik. November 21-én a borsodiak otthonában 3:0-s vereségbe futottunk bele, most szorosabb végeredményben bízunk.

Amennyiben sikerül nyomást helyeznünk az ellenfélre, reális esélyünk lehet a pontszerzésre. Szerencsére Gustavo is felépült a kisebb sérüléséből, így vele bővülnek a variációs lehetőségeink. A szurkolóink már az előző héten, a MAFC elleni találkozó során remek hangulatot teremtettek. Ez az atmoszféra jó hatással volt a játékunkra, remélem, hogy hétvégén ismét sokan lesznek a csarnokban. A kazincbarcikaiak egyik kulcsembere Lukasz Ciupa, rá figyelnünk kell. Jól ismerjük Budai Balázst is, hiszen ő korábban nálunk röplabdázott. Balázs a csapatunkban négyes ütő volt, de a VRCK-ban már liberóként veti be az edzője – nyilatkozta Kiss Imre.

Az előző héten a MAFC megszakította a győzelmi sorozatunkat. Pedig jól indult az összecsapás, az első szett végén ünnepelhettünk, ám aztán a fővárosiak akarata érvényesült.

Elég frusztráló volt a vereség, hiszen apróságokon múlt az, hogy nem sikerült szebb eredményt elérnünk. Természetesen jó lett volna, ha a szériánk nem szakad meg, de levontuk a tanulságokat, és már az új feladatokra összpontosítunk – hangsúlyozta 20 éves játékosunk.

A DEAC kerete januárban két légióssal bővült. Kiss Imre úgy véli, Willian és Gustavo megszerzésével egyértelműen erősödött a gárdánk.

Nem csak a pályán nyújtott teljesítményük miatt lehet kiemelni őket. Az edzéseken hasznos észrevételekkel segítenek abban, hogy mindenki fejlődjön. A beilleszkedésük is zökkenőmentesen ment, ennek köszönhetően egy nagyon összetartó csapatot alkotunk – zárta mondandóját fiatal tehetségünk.

A DEAC-Kazincbarcika bajnokit a szurkolók ingyen tekinthetik meg, de a belépéshez védettségi igazolványra van szükség, aminek az érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá. Fontos információ, hogy a járványhelyzet miatt a csarnokunkban kötelező a maszkviselés!

Extraliga 13. forduló
DEAC-VRCK
2022. 02. 27. (vasárnap) 17:00, DESOK

Fotók: Kovács Péter