Kocsner Oszkár: Egyre egységesebbek vagyunk

Fiatal és tehetséges röplabdázónk a kezdetekről, céljairól, valamint a bajnoki idényről is szót ejtett.

U21-es röplabdacsapatunk remekül helytáll a bajnokságban, Felföldi János tanítványai legutóbbi három mérkőzésükből kettőt megnyertek, Nyíregyházán, valamint az Eszterházy SC ellen arattak győzelmet. A gárda egyik alapemberének számít a 2002-es születésű Kocsner Oszkár, akire rendre fontos szerep hárul a pályán. Fiatal röplabdás tehetségünk már a felnőttek edzésein is kipróbálhatta magát, idővel pedig akár tétmérkőzéseken is szóhoz juthat az Extraligában.

„A Szent József Gimnázium tanulójaként a testnevelés órákon találkoztam először a röplabdázással, az iskolai tanárom, Vincze Attila szerettette meg velem igazán a sportot. Az iskolai csapathoz is csatlakoztam, ahol Daróczi Zoltán tanár úr volt az edzőnk. Az együttessel több tornán is részt vettünk, s dobogós helyezéseket értünk el a városi diákolimpián, illetve a KIDS kupát is megnyertük” – idézte fel a kezdeteket Kocsner Oszkár.

Oszkár 2019 óta röplabdázik a DEAC-ban, s úgy érzi, az edzőknek köszönhetően egy igazán jó közösség formálódott. Kötődése az egyesülethez már régebbi keletű, ugyanis általános iskolás korában a korosztályos labdarúgó csapatokban is kipróbálta magát.

„Jelenleg a DEAC U21-es csapatának vagyok a tagja, idén leginkább a center poszton próbálom segíteni a többieket. Egy nyári strandröplabda sérülés hátráltatta az őszi indulásomat, de igyekeztem mindent megtenni, hogy ismét minél hasznosabb tagja legyek a csapatnak. Célunk az idei bajnokságban a hatos döntőben való részvétel. Szerencsére látjuk a hiányosságainkat, ezek javításával pedig az elvárások teljesíthetők. Bár a bajnokság elején gondjaink akadtak az összhanggal, ennek köszönhetően most a középmezőnyben állunk, de úgy tapasztalom, egyre egységesebbek vagyunk. Most egy rövid pihenő következik, jövőre pedig újult erővel vágunk neki a pontvadászatnak” – fogalmazott tehetséges röplabdázónk.

Kocsner Oszkár személy szerint is sokat fejlődött az elmúlt években, s a tanulást sem hanyagolta el.

„Ez az iskolai évem különösen nehéz, mert érettségi és egyetemi felvételi előtt állok, ám a röplabda a szenvedélyem, tehát mindent megteszek, hogy összeegyeztessem a tanulást és a sportot. Egyetemi tanulmányaimat Debrecenben tervezem, ami pedig a röplabdát illeti, bízom benne, hogy idővel a DEAC felnőtt csapatában is játéklehetőséghez jutok majd.”

Írta: Tóth Huba