Kubából érkezett az új négyes ütőnk

Leandro Lescay Franco honfitársa véleményét is kikérte, mielőtt aláírta a szerződését a Debreceni Egyetem alakulatánál.

Leandro Lescay Franco személyében rutinos kubai légióssal bővült az Extraligában érdekelt DEAC férfi röplabdacsapatának a kerete. A 29 éves játékos először kóstol bele a légióskodásba, ezt megelőzően a Leopardos de Camagüey együttesében szerepelt. Lescay a kubai bajnokságban 2023-ban bronz-, idén pedig ezüstérmet szerzett exgárdájának a színeiben. Új szerzeményünk pénteken érkezett meg a cívisvárosba, így még ismerkedik a körülményekkel, de az első benyomásokról pozitívan beszélt.

Valóban csak rövid ideje vagyok még itt, ennek ellenére Fodor Antal vezetőedző és a csapattársaim is szimpatikusak, ezért a beilleszkedés szerintem nem okoz majd problémát. Nagyon örülök annak, hogy végre hazámon kívül is megmutathatom, mire vagyok képes. Gyerekkori álmom volt az, hogy egyszer külföldre igazoljak, szerencsére ez most összejött. Amikor befutott a DEAC ajánlata, felvettem a kapcsolatot Marlonnal (alakulatunk másik kubai légiósa – a szerk.), aki csak szép dolgokat mondott a klubról, ez pedig szintén befolyásolta a döntésem. Abban bízom, hogy fényes sikereket érek el az új együttesemmel. A minél szebb szereplésből a lehető legjobb teljesítménnyel akarom kivenni a részem. Jellemző rám, hogy mindig óriási lelkesedéssel röplabdázom, emellett egy pillanatra sem szoktam feladni a harcot – nyilatkozta a 190 centiméter magas balkezes játékos.

A DEAC ügyvezetője, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, Leandro Lescay Franco és Fodor Antal vezetőedző

Fodor Antal abban bízik, hogy a kubai négyes ütő be tudja tölteni a Willian távozása miatt keletkezett űrt. Köztudott, hogy a brazil pontgyáros három év után a nyáron távozott együttesünktől.

Leandro Lescay Franco eddig két átmozgató edzésen vett részt. Pénteken egy kimerítő repülőút után tréningezett velünk, de nem érződött rajta a fáradtság. Személyében egy remek adottságokkal rendelkező négyes ütőt szereztünk meg. Az eddig látottak alapján a súlypontemelkedését, az ütését, a gyorsaságát és a hozzáállását egyaránt kiemelhetem. Mivel megfelelő technikai képzettséggel rendelkezik, így szerintem hamar felveszi a fonalat. Marlon biztosan sokat fog segíteni neki abban, hogy otthonosan érezze magát. Ha a papírjai rendben lesznek, akkor a szezon első bajnokiján, a MAFC ellen a kezdőcsapat tagja lesz szombaton – árulta el a vezetőedző.

A főképen a DEAC ügyvezetője, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna és Leandro Lescay Franco látható.