Kuszkó Zsolt: Bizakodva várom az új szezont

A Debreceni Egyetem női röplabdázói október elején ismét bajnokit játszanak. Vezetőedzőnk abban reménykedik, hogy az alapszakasz után a felsőházban folytathatják a szereplésüket.

A DEAC női röplabdacsapata ebben az idényben újra az NB II-ben áll rajthoz, Kuszkó Zsolt tanítványai gőzerővel készülnek a pontvadászat nyitányára. Csapatunkhoz Péteri Vanda, Ratkos Petra, Vass Vivien és Tóth Vanessza személyében négy új játékos érkezett. A tavalyi névsorból senki sem távozott, így tizennyolc fő alkotja a gárdát.

“Vanda a Haladástól, Petra pedig az Eötvöstől tért vissza hozzánk. Vivien és Vanessza a Debreceni Egyetemen tanulnak, ami szerepet játszott a döntésükben, egyébként ők ugyancsak az Eötvöstől jöttek. Augusztus közepén vágtunk bele a felkészülésbe, az első két hét során főleg erőnléti feladatok szerepeltek a programban, ezt követően pedig a labdás gyakorlatok is előkerültek. Egy gyógytornász is segíti a munkát, amiből sokat profitálhatunk. A bajnokság szeptember végén kezdődik, de nekünk október harmadikán lesz az első mérkőzésünk. A lányokon szerencsére nem látszódott a hosszú kihagyás, motiváltan végzik a feladatukat. Meglehetősen bő a keretünk, ami abból a szempontból pozitív, hogy egymást húzzák a játékosok. A hétvégén Nyíregyházán szerepeltünk volna felkészülési tornát, de sajnos nem rendezik meg. Edzőmeccsek helyett házi mérkőzésekkel hangolunk a nyitányra” – mondta a vezetőedző.

A DEAC a Kelet A-csoportban fog szerepelni. Érdekesség, hogy az Oláh Tibor irányította U21-es egyletünk szintén itt bizonyíthatja a rátermettségét.

“Bizakodva várom az új szezont, az alapszakaszban az első kettőben szeretnénk végezni, ezzel pedig bekerülnénk a felsőházba. Hogy kik lehetnek a legerősebb ellenfeleink? Úgy gondolom, a BVSC és a Kispest egyaránt nagy célokat tűz ki, de a​ bajnokság első szakaszában NB I-es együttesek U21-es csapataival is meg kell küzdenünk, így a Nyíregyházát vagy a Gödöllőt sem szabad lebecsülni” – mutatott rá Kuszkó Zsolt.