LEGYŐZTÜK A SEREGHAJTÓT

A Debreceni Egyetem női röplabdázói a VRCK együttesét fogadták vasárnap délután. A meccs esélyesének a DEAC számított, hiszen ellenfelünk eddig még szettet sem tudott nyerni a bajnokságban. Szerencsére a kazincbarcikaiak sorozata nem szakadt meg a hétvégén, Kuszkó Zsolt alakulata 3:0-s győzelmet aratott. Együttesünk a következő héten a Gödöllőt látja vendégül.

Női röplabdacsapatunk ezúttal nem a DESOK-ban, hanem a Debreceni Egyetem Klinikai Campus Tornacsarnokában lépett pályára. Borók Orsolyáék az utolsó helyen álló VRCK gárdájával csaptak össze. A középiskolásokra építő vetélytársunk eddig minden találkozóját elveszítette a pontvadászatban, és a DEAC ellen sem tudott meglepetést okozni. Együttesünk az első szettet 25:11-re húzta be. A második felvonásban a vendégek csupán négy pontot értek el, míg a harmadik játékrész végén 25:8 állt az eredményjelzőn. Kuszkó Zsolt lányai jelenleg a hatodik pozíciót birtokolják a táblázaton.

“Összeségében elégedett vagyok, több biztató dolgot láttam a mérkőzésen. Az első szettben akadtak gondjaink a koncentrációval, de a folytatásban már javult az összpontosításunk. Szerencsére azok a játékosok is tudtak játszani, akik eddig nem kaptak annyira sok lehetőséget. Az ilyen meccsek nem könnyűek, hiszen kiszámíthatatlan dolgok történhetnek. Emellett arra is figyelnünk kellett, hogy a riválisunk ne húzzon le minket a saját szintjére” – nyilatkozta Kuszkó Zsolt vezetőedző.

NB II Női Bajnokság Kelet B-csoport
DEAC-VRCK 3:0 (25:11, 25:4, 25:8)