Lovas Loránd: Önbizalmat adhat a veretlenségi sorozat

A 22 éves röplabdázó szerint a Debreceni Egyetem alakulata nem veheti félvállról a következő vetélytársát.

Elkapta a fonalat a DEAC férfi röplabdacsapata, ezt támasztja alá, hogy a legutóbbi öt tétmeccsét sikerrel vette. A papírforma alapján Fodor Antal legénysége szombaton 13.30-tól folytathatja a menetelését, hiszen az a TFSE érkezik a DESOK-ba, amely jelenleg az utolsó előtti helyen áll a tabellán. A főleg fiatal játékosokat felvonultató fővárosi gárda eddig csak egyszer nyert az Extraligában (nagy csatában a Dunaújvárost múlta felül), míg öt meccsen vereséget szenvedett.

Nem sok információval rendelkezem az ellenfélről, ennek ellenére bízom benne, hogy nem fog sok problémát okozni nekünk. Tudom, hogy a budapestiek eddig nem igazán remekeltek a bajnokságban, ettől függetlenül nem írhatjuk le őket. Amennyiben fókuszálva röplabdázunk, és stabilan szerválunk, akkor nem hiszem, hogy veszélyben forogna a győzelmünk a hétvégén. Önbizalmat adhat a veretlenségi sorozatunk, ám azt hozzá kell tenni, hogy élcsapatokkal még nem találkoztunk. Szépen megyünk előre, bár akadnak hibáink, ezeket igyekszünk kijavítani – nyilatkozta Lovas Loránd.

22 esztendős játékosunk ebben az idényben elég sok időt töltött a pályán, Fodor Antal bizalmát pedig rendre jó teljesítménnyel hálálja meg. Lovasnak a Dunaújváros elleni kupameccs sikerült eddig a legjobban, hiszen ekkor 18 pontot termelt, míg a Dággal vívott bajnokin 16 egységgel vette ki a részét a 3:2-es diadalból.

Örülök, hogy Tóni bácsi egyre inkább számít rám. Maximalista embernek tartom magam, sosem vagyok teljesen elégedett, mindig azt figyelem, hogy miben kellene fejlődnöm – zárta mondandóját Lovas Loránd.

Extraliga
DEAC-TFSE
2023. 11. 11. (szombat) 13.30, DESOK