Magabiztos győzelem az első edzőmeccsen

Fodor Antal vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata értékes tapasztalatokkal gazdagodott.

Az Extraliga októberi rajtjára készülő férfi röplabdázóink szombaton lejátszották az első felkészülési mérkőzésüket Tiszaújvárosban, ahol a magyar ifjúsági válogatott volt az ellenfél. Nem volt teljes a csapatunk, mivel Veres Bence sérüléssel bajlódik, Tóth András műtét után lábadozik, Bán Viktor pedig a nemzeti együttesnél tartózkodik, valamint Bagics Balázsra sem számíthatott Fodor Antal vezetőedző.

Szerencsére elbírtuk a hiányzókat, Willian ismét remekelt, de mellette a többi játékosunk teljesítményét sem érhette komolyabb kritika, így az első négy szettet megnyertük. Az ötödik játszmában már pihentek az alapembereink, ezt pedig kihasználta az ellenfelünk, amelynek összejött a szépítés. Érdekesség, hogy az utolsó szett nem tizenöt, hanem huszonöt pontig tartott.

Két hete kezdtük el a felkészülést, ami olykor érződött a produkciónkon, ám nem most kell csúcsformában lenni. Hasznos meccset vívtunk a jó képességű játékosokat felvonultató ifjúsági válogatottal. Elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. A keretünket ezúttal tizenkét röplabdázó alkotta, mindenki játéklehetőséget is kapott, és örülök annak, hogy a sok csere nem zavarta meg a csapatot. Korbély Dániel, Dorogi Máté és Márton József személyében három fiatal is pályára került nálunk, nekik is akadtak biztató megmozdulásaik – összegzett Fodor Antal vezetőedző.

A DEAC szeptember 3-án egy tornán szerepel, amelyen a házigazda Kistext mellett a Kaposvárral és a Kazincbarcikával találkozik. Elképzelhető, hogy ezt megelőzően lesz még edzőmeccsünk, erről zajlanak az egyeztetések.

Felkészülési mérkőzés
Magyar ifjúsági válogatott-DEAC 1:4 (15:25, 18:25, 15:25, 18:25, 25:22)