Magabiztos győzelemmel kezdtünk

A Debreceni Egyetem alakulata három szettben lerendezte az idény első bajnokiját.

Nincs új a nap alatt – a DEAC női röplabdázói ebben a szezonban is szeretnének a felsőházba jutni, ehhez az első lépést az EVSI otthonában lehetett megtenni vasárnap délután.

Már a meccs elején tudatosítottuk a Heves megyeiekben, hogy a három pontért jöttünk (3:13). A folytatásban jól sáfárkodtunk az előnyünkkel, végül az első szettet hat egységgel nyertük (19:25).

A második szettben az ellenfelünk próbált tapadni ránk (9:10), majd magasabb fokozatba kapcsoltunk, ennek köszönhetően nőtt a fórunk (12:18). A játszma végéig nem tudott közelebb zárkózni a házigazda (16:25).

A harmadik felvonás sem hozott gyökeres változást, sültek a kezek nálunk, így robogtunk a diadal felé (8:17). A hátralévő időben is bejöttek a megoldásaink, ennek köszönhetően magabiztos sikerrel rajtoltunk a pontvadászatban.

Jól sikerült az első bajnoki, sok szép megoldásunk volt a játék minden elemében, valamint különböző felállásokat is kipróbálhattunk . Tart még a felkészülésünk, emiatt becsúsztak hibák. Úgy érzem, nagyon egyben van a csapat – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.

NB II Keleti csoport 1. forduló
EVSI-DEAC 0:3 (19:25, 16:25, 15:25)