Magyar Kupa: előnyt szereznénk a visszavágóra

Fodor Antal vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata motiváltabban játszott, mint a Kazincbarcika az októberi bajnokin.

A DEAC férfi röplabdázóinak már csak egy akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy bekerüljenek a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Fodor Antal legénységére a negyeddöntőben a Kazincbarcika vár, az oda-visszavágós párharc első meccsét szerda este rendezik meg a DESOK-ban. Október 30-án a bajnokságban 3:0-ra vertük a borsodiakat, ebből a diadalból pedig erőt és önbizalmat meríthetünk.

Az őszi találkozón azt éreztem, hogy mi jobban akartuk a győzelmet, emellett a kulcsfontosságú szituációkban helyén volt az eszünk – kezdte a beszélgetést Fodor Antal. – Azóta sokat fejlődtek a barcikaiak, ezt tükrözi, hogy vasárnap a címvédő Pénzügyőrt 3:0-ra múlták felül a pontvadászatban. Stabilabban röplabdáztak, ez volt a sikerük egyik kulcsa, továbbá a húzóemberek jó napot fogtak ki. Ellenfelünk néhány hete leigazolta a Kistexttől a brazil Reffattit, aki kiválóan szervál, remekül fogadja a nyitásokat, valamint az ütőteljesítményét ugyancsak ki lehet emelni, vagyis nagy erőssége lehet új együttesének. A hétvégén elmaradt a MAFC elleni bajnokink, de nem akartunk kiesni a ritmusból, így szombaton edzettünk, vasárnap pedig pihentünk. Úgy fest, teljes lehet a keretünk holnap, Marlon válla sokat javult, Bagics Balázs pedig újra ütőként léphet pályára. Motiváltak a fiúk, be akarnak jutni a legjobb négy közé – mutatott rá rutinos trénerünk.

A nyolcaddöntőben a MAFC-cal találkoztunk, az első meccset 3:2-re behúztuk, aztán a visszavágóra nem álltak ki a fővárosiak, így játék nélkül léptünk tovább. A Vegyész az előző kanyarban a Dunaújvárost búcsúztatta kettős győzelemmel.

Magyar Kupa-negyeddöntő 1. mérkőzés
DEAC-GreenPlan-VRCK
2022. 12. 07. (szerda) 20:00, DESOK

A további párosítások:

Kistext JP Auto Mercedes-Fino Kaposvár
MÁV Előre SC-Foxconn-Pénzügyőr SE
Vidux-Szegedi RSE-Kecskeméti RC

Fotó: Kovács Péter