Magyar Kupa: húzósnak ígérkező párharccal nyitunk

Gustavo szerint a Debreceni Egyetem gárdája bátran alapozhat a hétvégén nyújtott teljesítményére.

A DEAC férfi röplabdázói csütörtök este 20 órától megkezdik a szereplésüket a Magyar Kupában. Fodor Antal tanítványainak nem volt szerencséjük a sorsolásnál, hiszen az Extraligában jelenleg harmadik helyen álló MAFC együttesével találkoznak a nyolcaddöntőben. Az oda-visszavágós párharc első meccsén a DESOK-ban kerülhetünk lépéselőnybe. A budapestieket október közepén már vendégül láttuk a bajnokságban, ez a találkozó óriási izgalmakat hozott, végül hatalmas csatában 3:2-re kikaptunk.

Ezúttal sem lesz könnyű dolgunk, de bizakodó vagyok, hiszen az utóbbi időben sokat léptünk előre – kezdte a beszélgetést Gustavo. – Vasárnap a Kazincbarcika ellen nagyon értékes győzelmet arattunk (3:0 lett a végeredmény – a szerk.), ami erőt és önbizalmat adhat. Maximálisan betartottuk a taktikai utasításokat, ez volt a sikerünk egyik kulcsa, emellett a csapategységet szintén érdemes kiemelni. Hasonló mentalitással holnap is reális esélyünk lehet egy szép eredményre. Nekem a MAFC elleni meccs mindig különleges, hiszen magyarországi karrierem ebben a klubban kezdődött. Ellenfelünk egyik húzóembere Julio Alberto Gomez Galvez, akit régóta ismerek, úgy tekintek rá, mintha a testvérem lenne. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy honfitársam a bajnokság egyik legjobb röplabdázója, figyelnünk kell rá, de mellette is akadnak kiváló játékosok a fővárosi együttesben – mutatott rá kubai légiósunk.

A DEAC-MAFC ütközetet a szurkolók ingyen tekinthetik meg. A tervek szerint a visszavágót november 23-án rendezik meg a MAFC otthonában.

Magyar Kupa-nyolcaddöntő 1. mérkőzés
DEAC-MAFC-BME
2022. 11. 03. (csütörtök) 20:00, DESOK

Fotók: Derencsényi István