Magyar Kupa: női és férfi csapatunk is ellenfelet kapott

Fodor Antal legénységének nagyon nehéz dolga lesz.

A Magyar Röplabda Szövetség székházában megtartották a sorsolást a férfi és a női Magyar Kupában. Az uraknál tizennyolc csapat áll rajthoz a mostani idényben. A DEAC kezét nem fogta Fortuna, hiszen az a MAFC lesz az ellenfele a nyolcaddöntőben, amely a legutóbbi szezonban az Extraligában bronzérmet szerzett. Amennyiben Fodor Antal legénysége kiharcolná a továbbjutást, a következő körben minden bizonnyal a Kazincbarcikával csaphatna össze.

Nagy próbatétel előtt állunk, amelyet ha sikerrel vennénk, az kiemelkedő eredmény lenne, de ki lehet jelenteni, hogy a fővárosiak az esélyesebbek. Abban bízunk, hogy itthon szoros összecsapáson akár a győzelem is összejöhet, de idegenben jóval nehezebb dolgunk lesz, mivel a MAFC csarnokában többek között a Pénzügyőr is elvérzett a legutóbbi szezonban. A budapestiek nyári igazolásai remekül sikerültek, ennek köszönhetően még erősebbekké váltak – hangsúlyozta Fodor Antal.

Bagics Balázsék a DESOK-ban nyitják a párviadalt, a visszavágón pedig a MAFC élvezheti a hazai pálya előnyét, mindkét meccs novemberben lesz.

Az ágrajz:

A hölgyeknél huszonkét gárda vállalta idén az indulást az MK-ban. Együttesünk a selejtezőben a szintén NB II-es Győrrel találkozik, ezt követően pedig az MTK jöhetne, bár ehhez búcsúztatni kell a Rába-partiakat.

Hazai környezetben kezdjük a párharcot, amiből igyekszünk profitálni, és minél nagyobb előnyt szerezni. Sajnos elég sokat kell utaznunk, ez abból a szempontból nehezítő körülmény, hogy a csapatunkban sokan dolgoznak, így kérdés, kikre számíthatunk a második meccsen. Nem sok információval rendelkezünk a győriekről, azt tudjuk, hogy az előző idényben hozzánk képest gyengébben szerepeltek az NB II-ben, ám ebből nem lehet kiindulni. Örülnénk, ha az első akadályt sikerrel vennénk, mivel a következő fordulóban az Extraligában edződő MTK-t fogadhatnánk – mutatott rá Kuszkó Zsolt.

A meccseket október 5-én és október 18-án rendezhetik meg, de a pontos kezdési időpontokról még zajlanak az egyeztetések.

Az ágrajz: