Megráncigáltuk a Kazincbarcika bajszát

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói vasárnap este a legutóbbi két idényben bajnoki címet szerző Kazincbarcikát látták vendégül a DESOK-ban. Ugyan ellenfelünk 3:0-s győzelmet aratott, de Fodor Antal játékosai alaposan megnehezítették a rivális dolgát.

Vezetőedzőnk ezúttal sem számíthatott Bagics Balázsra és Magyar Tamásra, de annak örülhettünk, hogy Csizmadia János újra pályára léphetett. Rutinos játékosunk betegség miatt hagyta ki a kecskeméti összecsapást, de a Barcika ellen mutatott teljesítményének köszönhetően a DEAC egyik legjobbja volt. A Kazincbarcikánál nemrég edzőváltás történt, Hollósy László igyekszik újra bajnoki címig vezetni az együttest, amelyet Debrecenbe is több szurkoló elkísért.

Az első szettben “túlóráztak” a csapatok, a heroikus küzdelem végén végül a vendégek örülhettek. Pedig 10:6-nál már négy ponttal vezettünk, sőt, többször is lehetőségünk nyílt arra, hogy lezárjuk ezt a játékrészt, de sajnos ez nem sikerült. A második játszmában sem bizonyultunk “engedelmes” házigazdának, a periódus közepén kettővel mentünk, de a Barcika fordítani tudott (20:25). A harmadik etapot Hollósy László tanítványai kezdték jobban, már az elején kényelmes fórra tettek szert, amelyet nem is engedtek ki a kezükből.

Ugyan a DEAC zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, ennek ellenére nem érheti kritika a fiúkat. Amennyiben a folytatásban is ehhez hasonló produkcióval tudunk előrukkolni, jó esélyünk marad az Extraligás pozíciónk megőrzésére. A táblázat ötödik helyén álló csapatunk vasárnap a MAFC otthonában vizitál.

NB I Extraliga
DEAC-VRCK 0:3 (27:29, 20:25, 20:25)