Mikuláss Koch Marcell: A nevelőapámnak sokat köszönhetek

Kedden már beszámoltunk arról, hogy Mikuláss Koch Marcell az Extraliga elődöntőjére készülő DEAC férfi röplabdacsapatában folytatja a karrierjét. A 21 éves feladóval egy hosszabb interjút készítettünk, amelyben többek között a külföldön szerzett tapasztalatokról és nevelőapja szerepéről is beszélgettünk.

– Ezt megelőzően még nem szerepeltél hazánkban. Külföldön mennyire figyelted az Extraligát?

– Valóban nem játszottam még a honi bajnokságban, ettől függetlenül képben vagyok. Nyomon követtem az eseményeket, hiszen több barátom is magyar csapatban játszik, emiatt kíváncsi voltam arra, hogy milyen teljesítményt nyújtanak.

– Nevelőapád az a Koch Róbert, aki játékosként nagyszerű karriert futott be, míg visszavonulása után többek között a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is bizonyíthatott. Az ő szerepe mennyire meghatározó az életedben?

– Gyerekként sokat foglalkozott velem, tőle tanultam az alapokat, sokat köszönhetek neki. Mivel hozzám hasonlóan ő is feladóként játszott, rengeteg hasznos tanácsot tud adni. Azért próbálunk arra figyelni, hogy ne csak a röplabda legyen a téma a beszélgetéseink során.

TSV Haching München

– Ha jól tudom, Koch Róbert nagy szerepet játszott abban, hogy a DEAC-ban kötöttél ki.

– Így igaz, ez az ő ötlete volt. Tudta, hogy Tóth Andris sérüléssel bajlódik, emiatt pedig létrejöhetett az átigazolás. Úgy gondolta, hogy ez egy jó lehetőség nekem, mivel játékban maradhatok.

– Fiatal korodban a röplabda mellett másik sportágat is kipróbáltál?

– Négy és tizenegy éves korom között futballoztam, végül a szívemre hallgattam, amikor eldöntöttem, hogy a röplabdával szeretnék komolyabban foglalkozni.

– 2019 és 2022 között az UVC Holding Grazban röplabdáztál, míg 2022-ben a TSV Haching Münchenhez igazoltál. Milyen tapasztalatokat szereztél ezekben az együttesekben?

– Grazban eleinte nem voltam kezdő, ettől függetlenül hasznosnak tartom ezt az időszakot. Szerepelhettünk a Challenge Kupában és a MEVZA-ban, amiben közép-európai klubok indulhatnak. Németországban már több játéklehetőséget kaptam. A német bajnokságban nagy a tempó, szerencsére viszonylag hamar felvettem a ritmust. A Bundesligát egyébként a szakértők Európa egyik legnívósabb pontvadászatának tartják. Sok embert vonzanak ott a bajnokik, nálunk az átlagnézőszám nagyjából 1000 volt.

– Köztudott rólad, hogy a strandröplabda is közel áll hozzád.

– Az előző évben háttérbe került a strandröpi, mivel teremröplabdában bekerültem a magyar nemzeti együttes keretébe. Sokat fejlődtem a strandröplabdának köszönhetően, és be kell vallanom, hogy hiányzik a sportágat körülvevő miliő. Az utóbbi időben Szabó Vilmossal versenyeztünk, vele baráti viszonyt ápolok. Nem tudom, hogy idén indulhatunk-e tornákon. Amennyiben ismét válogatott meghívót kapok, akkor minimális esély van erre.

hunvolley

– A pályafutásod elején jársz, hiszen októberben még csak a 22. születésnapodat fogod ünnepelni. Milyen célok lebegnek a szemed előtt?

– Az elmúlt években sokat fejlődtem, de nem elégszem meg ezzel, hiszen mindig van lehetőség arra, hogy az ember előrelépjen. Úgy érzem, játékban és mentális téren sokat változtam a külföldön eltöltött időszaknak köszönhetően. Jelenleg csak a DEAC-ra összpontosítok, aztán nyáron eldől, hogy alakul a karrierem. Azt sem zárom ki, hogy maradok, ám még ez a jövő zenéje.

Névjegy: Mikuláss Koch Marcell
Született: 2002. 10. 23.
Poszt: Feladó
Magasság: 189 cm
Testsúly: 80 kg
Korábbi klubjai: UVC Holding Graz (2019-2022), TSV Haching München (2022-2024)