Most nem jött össze a bravúr

A Debreceni Egyetem gárdája az utolsó szettben nem tudta tartani a lépést a riválisával.

Sokan a Kecskemétet tartják az Extraliga kvalifikáló kör legerősebb együttesének. Dávid Zoltán együttese vasárnap a DEAC ellen bizonyította, hogy valóban az első hely fő esélyesének számít. A debreceniek egyékbént nemrég hazai környezetben pontot csentek a hírös városiaktól, ám a bravúr most elmaradt.

Az első játékrészben először Hubicska Patrik megoldásának köszönhetően vettük át a vezetést (8:9). Aztán 14:14 után egy 4:0-s sorozatnak köszönhetően kicsit leszakítottuk magunkról a hazaiakat. A végjátékot is bizakodva várhattuk, mivel Hubicska újabb villanásával hárommal mentünk (19:22). Ellenfelünk nem tett le a szettgyőzelemről, főleg Pavel Kandulinski volt elemében, végül a fehérorosz légiós zárta le ezt az etapot (25:23).

A második felvonásban 7:7 után vetélytársunk ritmust váltott, ennek köszönhetően nehezebb helyzetbe kerültünk (11:7). Csizmadia János megoldásával felzárkóztunk (16:15), ám a Kecskemét megint növelte a fórját, 20:15-nél Fodor Antalnak időt kellett kérnie. Harcoltunk becsülettel, de sajnos nem sikerült eltüntetnünk a hátrányunkat.

Aztán a harmadik szakaszban gyakorlatilag átrohant rajtunk a házigazda. Már a 8:2-es kezdés sem kecsegtetett sok jóval, kicsit később pedig Krupánszki ütésével létrejött a közte tíz (14:4). Akadt ugyan néhány szép megmozdulásunk, de ez a játszma egyértelműen kecskeméti örömjátékot hozott.

A 3:0-s vereség ellenére sem kell búslakodnunk, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a következő idényben is az Extraligában szerepelhetünk. Tóth Andrásék szerda este a dunaújvárosiakat fogadják a DESOK-ban.

Kecskeméti RC – DEAC 3:0 (23, 20, 10)
Kecskemét. V: Ujházi, Soltész.
KECSKEMÉT: Kaszap 6, Krupánszki 11, Rabeka 2, Kandulinski 20, Gebhardt N. 8, Nagy J. 10. Csere:Stréli (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán.
DEAC: Tóth A., Bagics 6, Kiss I., Fazekas 7, Hubicska 15, Csizmadia 6. Csere: Mészáros Z. (liberó), Magyar 2. Vezetőedző: Fodor Antal.

A tabella: