Nagy csatában nyertünk

A Debreceni Egyetem együttese parádés hajrájának köszönhetően húzta be a rangadót.

A DEAC női röpisei a Szolnok elleni meccsel zárták a hetet. Az ütközetre nyugodtan használhattuk a rangadó jelzőt, mivel az első labdamenet előtt a Tisza-partiak az első, míg mi a második helyen álltunk a tabellán.

A mérkőzés előtt Mayer Flóra azt mondta, hogy együttesünknek a nagyobb ütőerejét kell kamatoztatnia. Ez az első két játszmában össze is jött, hiszen bő 40 perc alatt 2:0-s vezetésre tettünk szert. A folytatásban aztán olyan fordulat következett, aminek nem igazán örültünk, hiszen ellenfelünk megtáltosodott, ennek hála pedig egyenlített, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás. Szerencsére az idegek csatáját jobban bírtuk, így ugyan óriási küzdelemben, de győzelemmel zártuk a szolnoki túrát. A 3:2-es sikernek köszönhetően átvettük a vezetést az alsóházban. Kuszkó Zsolt tanítványai vasárnap 12.30-tól a KISTEXT otthonában fognak vendégeskedni.

“Próbáltuk a magassági fölényünket érvényesíteni, de a nyitásfogadásunk sajnos végig bizonytalan volt, valamint a Szolnok jól védekezett. Az első szettet magabiztosan hoztuk, majd sok hiba csúszott a játékunkba, főleg a blokkokban, valamint támadásban is gyakran egy hajszállal ugyan, de pályán kívülre ütöttük a labdát. Az ötödik játszmában már 5:1-re vezetett az ellenfelünk, ám ezt követően mentálisan magunkra találtunk. A végjátékban nyújtott teljesítményt kellene megismételnünk a folytatásban, hiszen ezzel úgy érzem, megállíthatatlanok vagyunk. Gratulálok a lányoknak, mivel a miskolci mélypont után most igazi csapatként léptek pályára, emellett az edzéseken is maximálisan odateszik magukat” – nyilatkozta Kuszkó Zsolt vezetőedző.

NB II Kelet alsóház 5. forduló
Szolnoki SPC-DEAC 2:3 (18:25, 23:25, 25:17, 25:19, 11:15)