Nagy csatát hozott a negyeddöntő első meccse

A Debreceni Egyetem alakulata megnehezítette ugyan a kaposváriak dolgát, ettől függetlenül hátrányból várhatja a párharc folytatását.

A DEAC férfi röplabdázói kedd este a DESOK-ban megkezdték a Kaposvár elleni negyeddöntőt, amely az egyik fél harmadik sikeréig tart. Együttesünk kerete ezúttal sem lehetett teljes, mivel Willian műtét után lábadozik.

A találkozó első támadását Gustavo fejezte be sikeresen, és kubai légiósunk az elkövetkező percekben is főszereplő volt. A vendégek először 3:4-nél vezettek, nem sokkal később Iván Bence ászával pedig 4:7 szerepelt az eredményjelzőn. Gustavo parádés nyitásával eltüntettük a hátrányunkat (11:11), majd a folytatásban főleg nekünk kellett futnunk az eredmény után, de ellenfelünk nem igazán tudott meglógni. A hajrában egyenlő erők küzdelmét láthatta a publikum, végül a somogyiak tették meg az első lépést a győzelem felé.

Az elveszített szett szerencsére nem nyomta rá a bélyegét a teljesítményünkre. A második szett derekán többek között Veres Bence kiváló szerváival kényelmes helyzetbe kerültünk (14:10). Kiss Imre pontjával 22:17-re módosult az állás, és ugyan a Kaposvár próbálta ledolgozni a különbséget, ezúttal nem járt sikerrel (25:22).

A harmadik periódus elején Bagics Balázs és Tóth András, vagyis két rutinos kulcsemberünk villogott, aztán Kiss fogadhatta a társak gratulációját. Több hiba is becsúszott a vetélytársunk játékába, ennek ellenére nem dőlhettünk hátra (21:18). Ez a szakasz újra a túlórában dőlt el, hol az egyik, hol a másik alakulat érezhette magát a nyeregben, a drámai végjátékot követően ismét Barótiék örülhettek.

A negyedik játékrész lett a legsimább, de ettől eltekintettünk volna. Úgy festett, hogy a harmadik szakaszon nem igazán tudtuk túltenni magunkat, ennek hála pedig egyre inkább kinyílt az olló, Fodor Antal vezetőedző 6:11-nél időt kért. A rövid megállás után továbbra is a kaposváriak akarata érvényesült a pályán, így a 97 percig tartó küzdelem végén ők kerültek közelebb az elődöntőhöz.

A vereség ellenére Fodor Antal tanítványait hatalmas tapssal köszöntötték a szurkolók, amire egyébként rá is szolgáltak Bagics Balázsék. A negyeddöntő szombaton a Kaposvár otthonában folytatódik.

Negyeddöntő 1. mérkőzés
DEAC-Fino Kaposvár 1:3 (24:26, 25:22, 29:31, 18:25)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Kaposvárnak.

Fotó: Derencsényi István