Nagy küzdelemben maradtunk alul

A Debreceni Egyetem alakulata remekül kezdett, de a folytatásban már a MAFC akarata érvényesült.

A DEAC férfi röplabdacsapata az év utolsó bajnokiján az Extraligában második helyen álló MAFC-ot fogadta szombat délután a DESOK-ban. A vendégeknél kezdett az a Veres Bence, aki nyáron pont a klubunktól igazolt a fővárosiakhoz.

A lelátón már ünnepi volt a hangulat, a drukkereknek édességgel kedveskedtünk

Az első szett úgy alakult, ahogy reméltük. Ellenfelünknek meggyűlt a baja a nyitásokkal, míg nálunk Elleh Jonathan, Marlon és Lescay termelte a pontokat. Egy 7:1-es sorozatnak hála 15:8-ra módosult az állás, ennek a rohamnak a végén Lasecki jelentkezett egy ásszal. A hajrában kicsit felzárkózott a MAFC, 21:17-nél Fodor Antal időt kért. Vezetőedzőnk nagyobb higgadtságot kért, az intelmét pedig megfogadtuk. A játékrész Lasecki újabb kiváló szervájával zárult (25:17).

Lescay ezúttal sem maradt adós a jó teljesítménnyel

A második etapban 180 fokos fordulatot vett a találkozó. Ezúttal több megingásunk akadt, ezeket pedig Pápai Péter tanítványai könyörtelenül megbüntették. A játékrész végéhez közeledve egyre nagyobb lett a hátrányunk, végül a MAFC tizenegy egységgel nyert (14:25).

A harmadik felvonásban már jóval kiegyenlítettebb küzdelmet figyelhetett a publikum. Egyszer a MAFC pontgyárosa, Altunaga nagy igyekezetében majdnem felborította a főbíró állványát, szerencsére senki sem sérült meg. Aztán Pavliuk fejét találta el egy bombaerős ütés, ukrán légiósunkat kemény fából faragták, ezt jelzi, hogy folytatta a meccset. Nálunk Lescay azt hitte, hogy befejezett egy támadást, így ünnepelni kezdett, de korán tette ezt, mivel riválisunk nagyot mentett, ezzel 18:16 szerepelt a kijelzőn. Az idegőrlő hajrában mindkét oldalon remegtek a kezek, a feszült pillanatokból Veresék jöttek ki jobban (25:27).

Lasecki a feladásai mellett olykor ütéseivel is próbált nehézséget okozni a MAFC-nak

Nagy kérdés volt, hogy a drámai körülmények között elbukott harmadik játszma hogyan befolyásolja a produkciónkat. Ebben a felvonásban gyakorlatilag végig nekünk kellett futnunk az eredmény után. Párszor ugyan összejött az egyenlítés, de a vezetést nem tudtuk átvenni. Nem adtuk fel a harcot, ezt bizonyítja, hogy a MAFC első két meccslabdáját hárítottuk, de Altunaga megoldásának az ellenszerét nem találtuk meg (23:25).

Sok idő nem lesz a pihenésre, hiszen január 5-én már a Pénzügyőrt látjuk vendégül a bajnokságban.

Extraliga
DEAC-MAFC 1:3 (25:17, 14:25, 25:27, 23:25)

Fotók: Derencsényi István