A Debreceni Egyetem alakulata a fontos periódusokból jól jött ki, így megszerezte a három pontot az MVSC ellen.
A sikerrel megvívott cívisvárosi derbit követően a Miskolc elleni rangadó várt a DEAC női röplabdázóira vasárnap a DESOK-ban.
Az első szett nagyon szorosan alakult, jelentősebb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. Abban bíztunk, hogy 9:7 után még inkább elszakadunk, de nem sokkal később egyre csökkent a fórunk (15:14). A hajrában 22:20-nál mi voltunk jobb helyzetben, szerencsére a vendégek nem is jött össze a fordítás (25:23).
A második játékrészt meggyőzőbben kezdték a borsodiak (3:6). Rendeztük a sorainkat, így az etap derekán már mi álltunk jobban (13:11). Ez a végjáték is nagy izgalmakat tartogatott, szerencsére a kulcsfontosságú pillanatokban nem remegett meg a kezünk (27:25).
A harmadik felvonásban lépkedtünk a 3:0-s diadal felé. 11:10-nél minimális differenciát jegyezhettünk fel, ám néhány perccel később hárommal vezettünk (18:15). A hátralévő időben sem engedtük ki a kezünkből a szettet, így összejött a 3:0-s siker.
– Örülök, hogy nyertünk, főleg annak a fényében, hogy ezen a héten foghíjasak voltunk, mivel betegségek nehezítették a dolgunkat. Talán ezért is többet hibáztunk ezúttal, de a fontos pillanatokban le tudtuk zárni a szetteket. Gratulálok a lányoknak, a szurkolóknak pedig köszönjük a támogatást! – összegzett vezetőedzőnk, Kuszkó Zsolt.
Ezzel a győzelemmel a csapatunk jelenleg az első helyen áll az NB II Felsőház Kelet középszakaszában.
NB II Keleti csoport felsőház középszakasz
DEAC-Miskolci VSC 3:0 (25:23, 27:25, 25:21)
Fotó: Szolnoki László
