Nagyon értékes három ponttal gazdagodtunk

A Debreceni Egyetem alakulata foghíjas kerettel is két vállra fektette a Kecskemétet.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a DEAC férfi röplabdacsapata ideális helyzetből vágott neki a Kecskemét elleni hazai bajnokinak vasárnap este a DESOK-ban, ugyanis Fodor Antal legénysége 2024-ben egy győzelem mellett háromszor is kikapott. A kisebb hullámvölgy mellett az ugyancsak nehézséget jelentett, hogy sérülés miatt Kiss Imre, Tóth András és Bán Viktor sem léphetett pályára.

A kedvezőtlen előjelek ellenére 5:1-es szakasszal kezdtük a találkozót, a vendégek trénere, Deák Márk időkéréssel reagált a történtekre. A kisebb pauza után nem unatkozhattak a drukkerek, hiszen gyakran egészen látványos labdameneteket produkáltak az együttesek. A kecskemétiek megnehezítették az első szettben a dolgunkat, de szerencsére mindig akadt nálunk olyan játékos, aki vezérré lépett elő. Nem érdemtelenül nyertük meg az első felvonást, hiszen mindössze egyszer, 0:1-nél voltunk hátrányban.

A második játékrészben ellenfelünk többet hibázott, ennek köszönhetően egyre inkább meglógtunk. Előbb Bagics Balázs, majd Willian ászát honorálta vastapssal a publikum, brazil légiósunk villanását követően már 16:11 szerepelt a kijelzőn. Ezúttal sem adta fel a küzdelmet a vetélytársunk, ám a hajrában Willian és Pavliuk demoralizáló blokkjának hála ezt a szakaszt is behúztuk (25:19).

A harmadik játszmában mi játszottunk pontatlanul, ebből pedig a kecskemétiek profitáltak. A végjátékban sem javult fel a teljesítményünk, a szervákkal is meggyűlt a bajunk, emiatt jöhetett a negyedik etap (18:25).

A negyedik periódus előtt megkavarta kicsit a kártyákat Fodor Antal, ugyanis Veres Bencének szavazott bizalmat, valamint Bagics Balázs liberóként folytatta. Jól sült el ez a módosítás, mivel Veresnek lélektanilag fontos pillanatokban sem remegett meg a keze, csapatkapitányunk pedig a mezőnymunkából vette ki a részét. Persze nem csupán Bagicsékat kell kiemelni, hiszen Willian és Pavliuk újra ipari mennyiségben termelte a pontokat, a néhány hete szerződtetett Bakóczy András a jelek szerint egyre jobban felveszi a fonalat, de gyakorlatilag mindenkit meg kell dicsérni. A találkozó vége úgy alakult, ahogy reméltük, az első meccslabdánkat Marlon értékesítette (25:20).

Abban bízhatunk, hogy ez a szép győzelem lendületet ad majd játékosainknak, akik szerdán a székesfehérváriakat látják vendégül.

Extraliga
DEAC-Kecskeméti RC 3:1 (25:20, 25:19, 18:25, 25:20)