Nem forgott veszélyben a győzelmünk

A Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben folytatta jó sorozatát.

Egyetemi csapatok találkoztak egymással szombat délután a DESOK-ban, ahol a DEAC férfi röplabdázói a TFSE-t fogadták. Fodor Antal vezetőedző ezen a találkozón nem számíthatott a vállsérüléssel bajlódó Vlad Pavliukra, ettől függetlenül joggal reménykedhettünk a győzelemben.

Kiválóan indult a meccs, előbb Tóth András remek szervájának, aztán egy jó blokknak örülhettünk. Aztán Marlon kezdte el termelni a pontokat, így 9:5-nél a vendégek edzője időt kért. A kisebb pauza sem zökkentett ki bennünket, hiszen egyre nagyobb fórra tettünk szert. A hajrához közeledve előbb Kiss Imre jelentkezett egy ásszal, majd Marlon villanásával már tízre duzzadt az előnyünk (22:12). Az első játszma utolsó mozzanata egy fantasztikus sánc volt, ezzel 25:14-re nyertük ezt a periódust.

A második játékrész elején Tóth András lepte meg a fővárosiakat egy váratlan húzással (2:1). Ezt követően akadt olyan periódus, amikor mindkét csapatnak meggyűlt a baja a szervákkal. A végjátékban egy 8:0-s sorozatot produkáltunk, ennek köszönhetően ezt a játékrészt is magabiztosan behúztuk (25:11).

A harmadik etap kiegyenlítettebb küzdelmet hozott. A vendégek a jó megmozdulásaiknak hála egyre lelkesebben röplabdáztak, míg nálunk kissé megakadt a gépezet. 10:11 állt az eredményjelzőn, amikor a meccsen először Fodor Antal időt kért. A folytatásban sem alakult ki nagy differencia, 23:24-nél a TFSE szettlabdához jutott, de nem tudott élni az eséllyel, végül Veres Bence zárta le a mérkőzést.

Ezzel a sikerrel folytatódott a nagyszerű sorozatunk, zsinórban hatodik tétmérkőzésünket vettük sikerrel.

Extraliga
DEAC-TFSE 3:0 (25:14, 25:11, 26:24)

Fotók: Czeglédi Zsolt