Nem lankadhat a figyelmünk

Hubicska Patrik szerint a Debreceni Egyetem csapata meg akarja szorongatni a Kecskemétet.

Feszített tempóban zajlik a küzdelem az Extraliga kvalifikáló körében. A DEAC férfi röplabdázóira ezen a héten is két mérkőzés vár: szerdán 20 órától a kecskemétieket látják vendégül, míg vasárnap a DKSE-hez utaznak. A hírös városiak az alapszakaszban szeptemberben és februárban is legyőzték Fodor Antal legénységét, és ezúttal is favoritként várhatják a találkozót.

“A kecskemétiek pályáznak a legnagyobb eséllyel az első hely megszerzésére, ennek ellenére meg akarjuk nehezíteni a dolgukat, bízunk benne, hogy legalább egy szettet elcsípünk. A keretüket rutinos és dinamikus játékosok alkotják, ám így sem tudták beverekedni magukat az elődöntőbe. Egyetlen pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, ugyanis a rövidzárlatokat kegyetlenül kihasználják. A kubai légiósukra külön kell figyelni, hiszen minden meccsen ipari mennyiségben termeli a pontokat” – nyilatkozta Hubicska Patrik, aki hozzátette, az őszi meccsen még kijött az idény eleji forma, míg a februári összecsapáson megérezték Bagics Balázs hiányát.

Együttesünk vasárnap nagyon fontos győzelmet aratott a Dág otthonában. A 3:0-s diadalból Hubicska is bőven kivette a részét.

“A KISTEXT elleni találkozón a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Dágon az első percekben kicsit idegesen röplabdáztunk, de ezt sikerült levetkőznünk a folytatásban. Több jó egyéni teljesítmény kellett ehhez az eredményhez, szerencsére nekem is kijött a lépés. A végelszámolásnál nagyon sokat jelenthet ez a siker – hangsúlyozta a 26 esztendős röplabdázó, akinek az életét egy kisebb sérülés nehezíti. – Elég régóta küszködöm a derekammal, bár a gyógytornászomnak köszönhetően sokat javult az állapotom. Az összecsapások elején ugyan fájni szokott, ám ahogy nő az adrenalin, elmúlik a rossz érzés” – zárta mondandóját Hubicska Patrik.

A DEAC-Kecskemét bajnokit klubunk Youtube-csatornáján élőben lehet megtekinteni.

Extraliga kvalifikáló kör 3. forduló
DEAC-Kecskeméti RC
2021. 03. 24. (szerda) 20:00, DESOK – zárt kapuk mögött