Nem lepett meg minket a sereghajtó

A Debreceni Egyetem alakulatának az első játékrészben akadtak gondjai, ám a folytatásban már dominálta az összecsapást.

A DEAC férfi röplabdacsapata szerdán nagy csatában, aranyszett után búcsúzott a Magyar Kupától a Kazincbarcika otthonában. Fodor Antal legénysége nem sokáig búslakodhatott, hiszen pénteken már Dunaújvárosban játszott bajnokit.

A meccs elején úgy tűnt, hogy nem igazán tudtuk túltenni magunkat a kazincbarcikai vereségen, ezt pedig kihasználták a hazaiak, akik sokáig vezettek. 17:14 után egy 6:0-s sorozattal rukkoltunk elő, ezzel pedig sokkal kecsegtetőbb helyzetből vághattunk neki a végjátéknak (17:20). Gőczi vezérletével az újvárosiak még felzárkóztak (20:21), de a hajrában Pavliuk remeklésének hála nem engedtük ki a kezünkből a vezetést (20:25).

A második játszmát 6:1-es etappal indítottuk, Tomanóczy Tibor nem is várt tovább az időkéréssel. A kisebb szünet után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, Bagics Balázs ászával megint ötre duzzadt a fórunk (7:12). Ezt követően sem lassítottunk, míg ellenfelünk játékába több hiba is becsúszott, így ezt a felvonást simán megnyertük (15:25).

A harmadik játékrész sokáig kiegyenlített küzdelmet tartogatott. Aztán Willian zsinórban négy (!) ásszal jelentkezett, ezzel 12:15-re módosult az állás. A folytatásban Kiss Imre szervái okoztak fejtörést a Fejér vármegyeieknek, végül Dorogi Máté kiváló nyitása zárta le a találkozót (16:25).

A második helyen álló együttesünk ezzel a 3:0-s diadallal hozta a kötelezőt a sereghajtó csarnokában. Bagicsék jövő szombaton a MAFC gárdáját látják vendégül a DESOK-ban.

Extraliga
DKSE-DEAC 0:3 (20:25, 15:25, 16:25)