A Debreceni Egyetem alakulata Szegeden folytathatja jó sorozatát.
A DEAC női röplabdázói a felsőházat két diadallal nyitották. Kuszkó Zsolt tanítványai először a TFSE otthonában nyertek simán (3:0), majd az előző héten a Szolnokot nagy küzdelemben fektették két vállra (3:2).
Együttesünk a győzelmi szériáját vasárnap 14.30-tól a Szeged csarnokában folytathatja, bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. A Tisza-partiak az alapszakasz során nyolc meccset behúztak, emellett négyszer veszítettek. A rájátszást remekül kezdték, hiszen Szolnokon és Miskolcon is szettveszteség nélkül zsebelték be a három pontot. Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy nem lesz sétagalopp a holnapi ütközet, amit nyugodtan nevezhetünk a forduló rangadójának, hiszen a harmadik helyen álló gárda látja vendégül a másodikat.
A keretünk sérülések miatt ezúttal sem lehet teljes, ettől függetlenül bízunk a jó eredményben.
NB II Felsőház 3. forduló
Vidux-Szegedi RSE-DEAC
2022. 02. 27. (vasárnap) 14:30, József Attila Általános Iskola
Fotó: Papp Attila
