Sok hiba tarkította a játékunkat

Fodor Antal szerint a Debreceni Egyetem alakulata ezúttal egyik játékelemben sem tudott kiemelkedőt nyújtani.

A DEAC férfi röplabdacsapata csütörtökön a Miskolc otthonában játszott edzőmeccset. Az első két szett a hazaiak szempontjából alakult jól, majd Fodor Antal legénysége a harmadik és a negyedik felvonást is behúzta. Az ötödik játszmát végül nem játszották le a gárdák, mivel a miskolciak erre a találkozóra bérelték ki a csarnokot, és már nem jutott idő a döntő etapra, így 2:2 lett a végeredmény.

Be kell vallani, hogy ezúttal nem nyújtottunk jó teljesítményt – mondta önkritikusan Fodor Antal. – Kevés idő jutott a bemelegítésre, ami befolyásolhatta a produkciónkat, de nem akarok kifogásokat keresni. Az első szettet simán megnyerték a miskolciak, ekkor rengeteg nyitást elrontottunk. Sajnos a folytatásban is meggyűlt a bajunk a szervákkal, de a nyitások mellett minden játékelemben sokat hibáztunk. Kun Benedeket és Marlont leszámítva az összes játékosom alulteljesített. Ez a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy reméltük, de értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyeket hasznosíthatunk a jövőben – zárta mondandóját a vezetőedző.

Együttesünk szeptember 11-én ismét a Miskolccal csap össze, ám ezúttal már a DESOK-ban. A tervek szerint 18.45-kor kezdődik a találkozó, amit a szurkolók ingyen tekinthetnek meg.

Edzőmeccs
Miskolc-DEAC 2:2