Távozik a liberónk

A civil életre összpontosító Schwegler Gerda hat szezont húzott le a Debreceni Egyetem együttesében.

Felemásan alakult a szezon a DEAC női röpiseinek: az alapszakaszt a harmadik helyen zárták, így elúszott az esélyük a feljutásra, ám az alsóházat imponáló magabiztossággal nyerték meg. Az elmúlt hónapok során ismét kulcsembernek számított Schwegler Gerda, akire a következő idényben már nem számíthat Kuszkó Zsolt vezetőedző.

“Idén befejezem a tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen, és el is költözöm a városból, ugyanis az orvosi pályafutásomat máshol kezdem el. Jelenleg még sok a bizonytalanság, de az eldőlt, hogy már nem lenne időm szerepelni a bajnokságban a következő években, így másik együtteshez sem csatlakozom. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy jövőre a Medikus Kupára visszatérek, persze, ha megrendezhetik. 2016 óta röplabdáztam a klubban, de ezt megelőzően a megyei pontvadászatban is Kuszkó Zsolt volt az edzőm. Érdekesség, hogy akkor kerültem a cívisvárosba, amikor a mester elkezdte irányítani a DEAC szakosztályát. Egy egyetemi órán találkoztam vele véletlenül, és felvetette, hogy ha van kedvem, menjek el az edzésekre. Elfogadtam az invitálását, és azóta ez már a hatodik szezonom vele. Természetesen nem csak hozzá, hanem a csapat összes tagjához rengeteg élmény köt, szeretek mindenkivel találkozni és beszélgetni. Régóta az életem részét képezik a csajok, és egyelőre nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz nélkülük. Biztos vagyok benne, hogy fogom tartani a kapcsolatot a lányokkal, többen is nagyon hiányoznak majd. A meccseikre is szívesen eljövök, ha az időm engedi. Mindent köszönök a csapatnak, felejthetetlen élmény volt ez a néhány esztendő!” – nyilatkozta a 24 esztendős játékos.

Gerdi számára a búcsú miatt különösen emlékezetes marad a Szolnok elleni 3:0-s győzelmünk, amely során utoljára viselhette gárdánk szerelését.

“A csapattársaim meglepetéssel készültek, amit nem is sejtettem. Kuszkó Zsolt köszönetet mondott a játékomért, és kaptam egy dedikált mezt, amin a nevem szerepel. Nagyon meglepődtem, de természetesen jól esett a gesztus. A meznek már megtaláltam a helyét a falon, és bízom benne, hogy ezzel legalább kicsit becsempészhetem az otthonomba a DEAC-os emlékeket. Hogy mit gondolok a szezonunkról? Sajnos elég sokszor kerültünk hullámvölgybe, ennek köszönhetően nem értük el a kitűzött célt, amit szívből sajnálok. Rengeteg akadály, betegség és sérülés nehezítette az életünket, ebből kifolyólag büszke vagyok a csapatmunkánkra, ugyanis becsülettel küzdöttünk, ami nekem a legfontosabb. A szolnokiak otthonában vívott meccsünket külön kiemelném, ugyanis az ötödik szettben jelentős hátrányt dolgoztunk le, aminek köszönhetően nyertünk. Ilyen fordítás korábban nem sűrűn volt jellemző ránk” – zárta mondandóját Schwegler Gerda.