Tóth András: Nagyon várom a rajtot

A Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata pénteken 18 órától a FINO Kaposvár otthonában kezdi meg a szereplését az Extraligában. Érdekesség, hogy Fodor Antal tanítványai bő fél év után játszhatnak újra tétmeccset.

A koronavírus miatt a röplabdázóknál is csonka lett az előző szezon, csak reménykedni lehet, hogy a pandémia idén nem írja át a forgatókönyvet. A DEAC az Extraligában áll rajthoz, az első fordulóban a 18-szoros bajnok Kaposvár lesz az ellenfél. A Somogy megyeiek idén ismét magasra tették a lécet, a pontvadászatban és a Magyar Kupában is döntős álmokat dédelgetnek.

Fodor Antalnak nem kellett új együttest építenie a nyáron, hiszen a tavalyi keretből mindenki maradt, az érkezési oldalon Imre Tibor és F. Nagy Bence neve szerepel. A holtszezon során a Miskolcot kétszer legyőztük, emellett a székesfehérvári felkészülési viadalon a második helyen végeztünk.

“Fehérváron biztató teljesítményt nyújtottunk, ez jó alap lehet a folytatásra. Azt tapasztaltam, hogy a srácok fizikálisan és mentálisan is sokat fejlődtek. Az egyik erősségünknek a csapategységet tartom, így egyértelműen pozitívum, hogy a keret alig változott” – kezdte a beszélgetést Tóth András, aki rátért a kaposvári meccsre. “Nem lesz könnyű dolgunk, a Kaposvár a nyáron még erősebbé vált, ettől függetlenül bizakodó vagyok. A koronavírus miatt hosszú idő után tudunk újra bajnokit játszani, nagyon várom már a rajtot. Pályafutásom alatt ennyit egyébként még nem kellett kihagynom. Hogy mire lehetünk képesek a bajnokságban? Szerintem az első négybe jutás sem irreális, bár ehhez minden mérkőzésen százötven százalékot kell kiadnunk magunkból. Abban bízom, hogy ebben az idényben a sérülések is elkerülnek bennünket” – hangsúlyozta a 31 esztendős feladó.

Tóth az előző hetekben a strandröplabda bajnokságban Bagics Balázzsal szerepelt. Ezzel kapcsolatban rutinos röplabdázónk elmondta, nem az eredményesség volt az elsődleges, hanem az, hogy ismét “belekóstoljanak” a tétmérkőzések hangulatába. Tóthék azért az ob első fordulójában “villantottak”, hiszen a selejtezőből indulva a döntőig meneteltek, de ott már nem bírtak a Rása Alex, Rozgonyi Bálint párossal.

Extraliga 1. forduló
FINO Kaposvár-DEAC
2020. 09. 18. (péntek) 18:00, Kaposvár Aréna