Újabb lépést tehetünk a cél felé

A Debreceni Egyetem alakulata nem számíthat egyik pontgyárosára, aki súlyos sérülést szedett össze Szolnokon.

A DEAC női röplabdázói vasárnap este a HÉP-Röpke SE csarnokában vizitálnak. A kecskemétiek jól kezdték a szezont, hiszen az első négy forduló után három győzelemmel és egy vereséggel rendelkeztek. Ezt követően kisebb gödörbe kerültek, mivel a legutóbbi négy meccsükből csupán egyet vettek sikerrel.

Kuszkó Zsolt tanítványai felemás érzésekkel zárhatták a legutóbbi meccsüket: ugyan kikaptak Szegeden 3:1-re, de az első szettet behúzták, és ez önbizalmat adhat, mivel a veretlen Tisza-partiaktól korábban csak a Palota tudott játszmát lopni. Sajnos a hétvégén sem lehet teljes a keretünk, mivel kiderült, hogy Hajdu Anna térdében elszakadt az elülső keresztszalag a szolnoki bajnokin, így hosszú kihagyás vár rá.

Együttesünk jelenleg a negyedik pozíciót foglalja el a tabellán. Vezetőedzőnk az idény előtt elmondta, hogy idén is szeretnének bejutni a felsőházba, ehhez pedig az első négy között kell végezni. Borók Orsiék a “hírös” városban tehetnek újabb lépést a cél felé.

NB II Keleti csoport
HÉP-Röpke SE-DEAC
2022. 11. 20. (vasárnap) 18:00, Kocsis Pál Szakközépiskola