Üres kézzel tértünk haza

A Debreceni Egyetem együttese nem tudott meglepetést okozni a Kazincbarcika otthonában.

A DEAC férfi röplabdázói az előző hetekben háromszor találkoztak a pontvadászat egyik favoritjának tartott Pénzügyőrrel (egyszer az Extraligában, kétszer pedig a Magyar Kupában). Vasárnap is “fel kellett kötni a gatyájukat” Fodor Antal tanítványainak, ugyanis a Kazincbarcika csarnokában vizitáltak. Érdekesség, hogy a koronavírus miatt a Vegyész két hónap után tudott ismét bajnokit játszani.

A hosszú kihagyás nem érződött a hazaiakon, hiszen Guilherme pontjával 5:1-re vezettek. A folytatásban előbb Bagics, majd Kiss sáncával egy egységre olvadt a hátrányunk. A sérüléséből visszatérő Hubicska villanásával ismét minimális differencia volt a felek között (14:13). Ezt követően a borsodiak egy 5:0-s szériával rukkoltak elő, így nagyot léptek az első szett megnyerése felé. Végül egy rossz nyitás miatt a VRCK be is húzta az első játszmát.

A második játékrészben 3:3 után rázott le minket a vetélytársunk (7:3). Ciupa megoldásának köszönhetően már hattal ment a Barcika, Fodor Andrásnak időt kellett kérnie (12:6). Két rontásunkat követően még jobban kinyílt az olló (19:10). 21:10 után összeszedettebbé vált a játékunk, ennek köszönhetően kozmetikáztunk az eredményen.

A harmadik felvonás elején még tartottuk a lépést a kazincbarcikaiakkal, de 9:7 után néhány perc alatt 16:9-re módosult az állás. Azt lehetett éreznie, hogy a házigazda minél hamarabb dűlőre akarja vinni a dolgot, és ez sikerült is neki. Csizmadia Tamás Martin egy ásszal állította be a végeredményt.

Csapatunk a tervek szerint szombaton 17 órakor fogadja a Kazincbarcikát a DESOK-ban.

Extraliga 14. forduló
Vegyész RC Kazincbarcika-DEAC 3:0 (25:19, 25:20, 25:13)