Végletekig kiélezett csatában maradtunk alul

A Debreceni Egyetem alakulata 3:2-es vereséggel indította a MAFC elleni bronzcsatát.

A DEAC férfi röplabdacsapatának a fináléba jutás nem jött össze az Extraligában, ennek ellenére a szezon még nem ért véget. Fodor Antal legénysége kedd este a DESOK-ban megkezdte a MAFC elleni párharcot, amely a harmadik hely sorsáról dönt.

Az első szettben meggyűlt a bajunk a nyitásokkal, ennek ellenére hamar megléptünk, 7:2-nél a fővárosi klub trénere, Pápai Péter időt is kért. A kisebb pauzát követően sem változott a játék képe, de ezt cseppet sem bántuk, ugyanis folyamatosan duzzadt a fórunk. A végjátékban sem kellett izgulnunk, végül ezt a periódust 25:18-ra nyertük.

 

A második játszmában is sokszor elrontottuk a szervákat, és az volt a baj, hogy a megingásainkból ezúttal már profitált a MAFC. Ebben az etapban gyakorlatilag végig futnunk kellett az eredmény után, a végjátékban Pavliuk ugyan villogott, ennek ellenére a különbséget nem tudtuk eltüntetni (23:25).

A harmadik játékrészben először 7:9-nél jegyezhettünk fel kettőnél nagyobb differenciát. Aztán egy 4:0-s rohammal fordítottunk, majd Oláh jó nyitásaival megint a vendégeknél volt a fór. A periódus derekán Bagics Balázs helyett Veres Bence érkezett a pályára. Veres jól szállt be, többek között ásszal hálálta meg a bizalmat. A szett utolsó perceiben Altunaga termelte a pontokat, így fordítottak a budapestiek (23:25).

A negyedik felvonásban fokozódtak az izgalmak, akadtak olyan drukkerek, akik már nem is bírták ülve nézni az eseményeket. Altunaga mellett Reyes is sok kellemetlenséget okozott nekünk, de nem adtuk fel a küzdelmet. A játékvezetők kezdték elveszteni a fonalat, egyre több vitatható ítéletet hoztak, például 18:18-nál a döntésükkel ellenfelünknek kedveztek. Szerencsére ettől sem roppantunk meg, Willian és Pavliuk villanásainak hála jöhetett az ötödik játszma.

Az utolsó szakasz elején Willian megoldásait honorálta vastapssal a publikum. Ezt követően akadozott a játékunk, emiatt távolabb kerültünk a sikertől (6:9). A nehéz helyzet ellenére sem adtuk fel, ez a mentalitás pedig meghozta a gyümölcsét és a fordítást (10:9). A körömrágós hajrában 13:13 után Altunaga két villanása döntött, így a MAFC nyerte az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első felvonását. Azt hozzá kell tenni, hogy a meccs végén is akadtak olyan játékvezetői tévedések, amelyek sajnos minket sújtottak.

Pénteken a MAFC csarnokában javíthatunk, a mérkőzés 20 órakor kezdődik.

Extraliga, a 3. helyért 1. mérkőzés
DEAC-MAFC-BME 2:3 (25:18, 23:25, 23:25, 26:24, 13:15)

Fotók: Derencsényi István