Végre tétmeccs!

A Debreceni Egyetem csapata a Pénzügyőrrel találkozik a Magyar Kupában.

A koronavírus alaposan átírta a DEAC férfi röpiseinek a programját. Fodor Antal tanítványai az Extraligában legutóbb október 18-án léphettek pályára, ezt követően több meccsüket elnapoltak.

Tóth Andrásék a Magyar Kupában október 25-én a Győr kiejtésével jutottak a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben már jóval nehezebb dolgunk lesz, hiszen a Pénzügyőr vár ránk. A címvédő PSE az előző kanyarban a KSE-t búcsúztatta 3:0-s győzelmének köszönhetően. A fővárosiak a bajnokságban négy találkozót követően hibátlan mutatóval állnak, így nem meglepő, hogy vezetik a táblázatot.

Érdekesség, hogy október derekán Jókay Zoltán tanítványai három szettben fektették két vállra csapatunkat. Azon a meccsen egyébként a játszmák alakulását figyelembe véve (25:20, 25:22, 28:26) alaposan megnehezítettük az esélyesebbnek tartott riválisunk dolgát. Bízunk benne, hogy most is fel tudjuk venni a versenyt hazánk egyik legerősebb gárdájával.

A továbbjutás sorsa két mérkőzésen dől el, a párharc első meccse vasárnap 17 órakor kezdődik a DESOK-ban. A járványügyi szigorításoknak köszönhetően a találkozókat zárt kapuk mögött fogják megrendezni.

Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzés
DEAC-Pénzügyőr
2020. 11. 22. (vasárnap) 17:00, DESOK – zárt kapuk mögött

Fotó: Kovács Anikó