Willian: Folyamatosan lépek előre

A brazil légiós szerint a Debreceni Egyetem alakulata egy kazincbarcikai diadallal jobb pozícióba kerülne a top négyért zajló küzdelemben.

A DEAC férfi röplabdacsapata a Kazincbarcika otthonában zárja a hetet, a bajnoki vasárnap 17 órakor kezdődik a Don Bosco Sportközpontban. A hazaiak jelenleg a második helyen állnak az Extraliga tabelláján, míg Fodor Antal legénysége a negyedik pozíciót foglalja el. Érdekesség, hogy eddig mindkét csapat csupán kétszer kapott ki a bajnokságban: a Vegyészt a Kaposvár és a Dág fektette két vállra, míg együttesünk a szegediekkel és a kaposváriakkal nem bírt.

A kazincbarcikaiak keretét főleg fiatal játékosok alkotják, ettől függetlenül komoly játékerőt képviselnek. Láttam már ebben az idényben több meccsüket is, tudom, hogy kik a kulcsemberek. Amennyiben nyernénk, közelebb kerülnénk ahhoz, hogy az alapszakaszt az első négyben zárjuk – fogalmazott Willian.

Brazil játékosunknak január végén elszakadt a keresztszalagja, így hosszú ideig nem léphetett pályára. Szerencsére pontgyárosunk azóta már felépült, és meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújt.

Én is azt érzem, hogy folyamatosan lépek előre, de a csúcsformát még nem értem el. Reményeim szerint a rájátszásban már tökéletes állapotban leszek. A felépülés sok időt vett igénybe, ugyan szerettem volna minél hamarabb visszatérni, de türelmesnek kellett maradnom. A rehabilitációs időszak első pár hónapja nagyon kemény volt, ám az erőt adott, amikor láttam a fejlődést. A pihenőm alatt sem utaztam haza, hanem a munkára összpontosítottam. A szüleim a nehéz időszakokban rengeteget segítettek, emellett Fodor Antalnak szintén hálás lehetek, mivel bármilyen problémám akadt, hozzá bátran fordulhattam – mondta dél-amerikai légiósunk.

Extraliga
GreenPlan-VRCK-DEAC
2023. 12. 03. (vasárnap) 17.00, Don Bosco Sportközpont

Fotó: Szolnoki László