Ahol nem a fizikum számít

Hosszas szünet után indult újra a DEAC sakkszakosztálya, amelynek vezetője, Juhász Mihály. A sakkélet működése azonban ez idő alatt sem állt le, hiszen Debreceni Sakkiskola néven folytak a munkálatok. Az egyesület több mint tíz éve alakult meg és azóta is folyamatosan képezi újoncait. A sportág nagy múlttal rendelkezik a DEAC-nál.

Maga a sakk a 600-as évekre nyúlik vissza, ez időtájt alakult ki Indiában, majd arab közvetítéssel jutott el Európáig. Ezalatt pedig olyan változások következtek be, amelyek megalapozták a mai modern sakk kinézetét és szabályait.

A sportág ugyebár arról ismert, hogy a fizikai jellemvonásokat háttérbe szorítva, a szellemi képességeket helyezi előtérbe. Olyan készségek szükségesek hozzá, mint a nagyfokú koncentráció, türelem, stratégiai gondolkodásmód, logika és taktika. A sakkban a stratégia a hosszú távú játéktervet jelenti, amely kihat az egész játszmára és meghatározza az adott személy játékstílusát is, míg a taktika azonnali reakciót hordoz magában, azt takarja, hogy a különböző alaplépéseket a játékos miként hasznosítja.

Ebből az következtethető, hogy a sakk egy felettébb bonyolult és nehezen elsajátítható sportág, azonban ez nem akadály ahhoz, hogy a kiskorúak is közel kerüljenek a sportághoz.

Fiatalok és idősek egyaránt jelen vannak az egyesületünkben, mert a szellemi tudás az, ami a fontos. Például egy kisgyerek is megmérkőzhet egy felnőttel, mivel nem számít a fizikum – osztotta meg gondolatait Juhász Mihály, a sakkszakosztály vezetője. – A DEAC három szinten működteti a szakosztályt: van egy NB I-es, egy NB II-es és egy megye első osztályú csapatunk. Emellett neveljük az utánpótlást is, amelyben nagyon sok fiatal vesz részt. Az országos listán az utánpótlásnevelő egyesületek között benne vagyunk az első ötben.

Magyarországon a legmagasabb osztály sakkban Szuperliga, ahol a kiemelkedő sakkozók találhatók. Míg a mi NB I-es és II-es csapatainkban leginkább hazai játékosok szerepelnek, addig a ligában már elvegyülnek a különböző nemzetiségek.

Juhász Mihály, a sakkszakosztály vezetője

A DEAC-nál a sakkozni vágyókat három lépcsőben oktatják: van kezdő, középhaladó és haladó csoport. Fontos kiemelni, hogy ez elsősorban egyéni sportág, hiszen a csapat – amely általában 12 főből áll – teljesítménye is az egyénileg megszerzett pontokból tevődik össze.

Általában ötéves kortól kezdik el a gyerekek elsajátítani a sportágat, azonban a sakk nem korosztályfüggő, hanem a személyiségen múlik ki hány éves kortól kezdi el. Az országban mi voltunk az elsők, akik sakk-könyvet adtak ki óvodások részére, akiket azóta is abból tanítunk. Minden sportban a teljesítményért három személy felelős, a gyerek, a szülő és az edző. Ha ők nem harmonikusan működnek együtt, akkor nincs eredmény. Ez a Szentháromság, ahogy én nevezem, ami meghatározza a sakk elsajátítását és az abban való fejlődést – zárta Juhász Mihály.

A szakosztály célja egyrészt a versenysportra nevelés, másrészt a személyiségfejlesztés elősegítése. A szakosztály vezető pedig egyszerűen és határozottan válaszolta meg azt a kérdést, hogy milyen sikereket szeretnének elérni a DEAC-nál: nincs határ, nincs megállás.

Süvöltős Bettina